Vidor Fesztivál idén is, Nyíregyházán

Vígjátékok, előadóest és koncert is  szerepel az augusztus 21. és 29. között megrendezendő Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában.

A tizennyolc előadást a Móricz Zsigmond Színházban, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, valamint a színház Krúdy Kamarájában tartják meg. Ezúttal is színes, színvonalas, a humor igen gazdag skáláját jelentő színházi versenyprogramot kínálnak a szervezők a klasszikus vígjátékoktól az izgalmas, kísérletező kedvű kamaradarabokig.

A 19. Vidor Fesztiválon látható lesz egyebek mellett a Veres 1 Színház Tóték és a Csiky Gergely Színház Buborékok című darabja, az Ügyes kis hazugságok című vígjáték a Madách Színház, a Büszkeség és balítélet című komédia a Centrál Színház társulatainak tolmácsolásában. Legyen úgy! címmel Dés László ad koncertet Tóth Vera és Básti Juli közreműködésével.

A Nézőművészeti Kft. az Eleven éjszaka, az Orlai Produkciós Iroda a Kaktuszvirág, a Vörösmarty Színház Játék a kastélyban, a Játékszín pedig a Legénybúcsú című darabjaival készül Nyíregyházára – utóbbit nagyszínpadi és szabadtéri előadásban is megtekintheti a nagyérdemű.

A kamaraelődások sorában a Pinceszínház a Gézagyerek, az Orlai Produkciós Iroda a Megyek utánad, a Hevesi Sándor Színház a Sóska, sültkrumpli, a TÁP Színház társulata a Rendezői változat című darabokat állítják színpadra. Az Aranytíz Kultúrház az Egyfelvonásos komédiákkal, a Neptun Brigád pedig a Benne vagy című darabokkal indulnak a versenyprogram díjaiért. A kamarai programrészt Bárány Bence és Mészáros Péter Félkövérdőlt című előadói estje zárja.

forrás: www.vidor.eu 


Nyomtatás   E-mail