Reklámszakmai díjak a MÜPA-nak

Rangos reklámszakmai díjakkal ismerték el a Müpát.

Az innováció és a kreativitás nemcsak a programok sokszínűségében és minőségében mutatkozik meg Magyarország egyik legismertebb kulturális intézményében, de a marketingstratégiai kialakítása során is fontos érték a Müpa számára. Az intézmény számtalan különleges kommunikációs megoldással teszi láthatóvá a Müpa-márkát: ezeket a kampányokat pedig a nézők mellett a kreatívipar és a reklámszakma is elismeréssel fogadja, ezt mutatja az is, hogy a Müpa munkáját több fontos díjjal jutalmazták idén decemberben.

1968 óta a „marketing Oscar-díjának” is nevezett Effie a teljesítmény, kreativitás és hatékonyság globális szimbólumává vált, ma már világszerte több mint 50 országban rendezik meg a versenyt, amelynek hazai zsűrijében ezúttal is összesen mintegy 120 zsűritag, a kreatív iparág elismert, vezető beosztású szakemberei foglaltak helyet. A Müpa idén három kategóriában is nagy sikerrel szerepelt, így három ezüst Effie-díjra váltotta döntős, tavaly decemberi, ünnepi kampányát.

A karácsonyi időszak marketingszempontból igazi szakmai kihívás, hiszen minden megható, ünnepi üzenettel dolgozó kampány pengeélen táncol a közhelyekben tobzódó érzelmesség és a valódi értékek megmutatása között. Mi a Müpában pontosan ezért egy komplex, több elemből álló, több művészeti terület és egy karitatív szervezet összekapcsolódásából született projektben gondolkodtunk. A díjazott kampány nagyszerű példája annak, amit összefogásról, közösségi élményről, a kulturális intézmények felelősségéről, a jó ügyek melletti kiállás fontosságáról gondolunk. Mindez számunkra a művészet erejéről szól, ami az egyik legfontosabb márkaértékünk és üzenetünk” – mondta el dr. Egri Gábor, a Müpa értékesítési és marketing igazgatója a kampányról.

Egri Gábor hangsúlyozta, hogy ezek a díjak azért is rendkívül fontosak, mert a mezőny idén is igen erős volt, ráadásul kulturális projektek és kampányok ritkán kapnak helyet a döntőben. Hozzáteszi, hogy a díjazott kampány tapasztalatai nagyban hozzájárultak az idei karácsonyi aktivitásaik megtervezéséhez is. A szakember elmondta: a sales fókuszú üzenetek helyét 2020-ban az innovatív, elsősorban a misszióra, a márkára fókuszáló megoldások vették át. A pandémia éve a marketing és a kommunikáció területén is hatalmas rugalmasságot, kreativitást, alázatot követelt mindenkitől.

forrás: MTI/MÜPA


Nyomtatás   E-mail