Papageno Klasszik június 6-i adása

A Papageno Klasszik ma délelőtt is várja hallgatóit, a Klasszik Rádió 92.1-en, a következő témákkal:

A járványügyi szabályok betartásával megrendezik a Szarvasi Vízi Színház tizedik, jubileumi évadát június 12. és augusztus 22. között.

Az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Somogyváry Ákos, mintegy negyed százada kutatja a Hymnus keletkezésének történetét, a mű változatait és megismertetve mindenkivel az eredeti himnusz kottáját is. Erről is beszélgetünk Erkel Ferenc szépunokájával

Augusztusra elkészülnek a Post Mortem utómunkái, de közben már a János vitézen, A vizsga című filmje folytatásán és egy Mátyás korában játszódó pikáns kalandfilmsorozaton is dolgozik a friss Balázs Béla-díjas Bergendy Péter filmrendező.

Kiss Judit Ágnes Déry Tibor- és József Attila-díjas, Mozgó Világ nívódíjas költő, íróval nemrég megjelent új mesekötetéről beszélgetünk, amelynek címe: Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg.

Az év utolsó napjára halasztotta a 2020/21-es évadának kezdetét a New York-i Metropolitan, a világ egyik vezető operaháza a koronavírus-járvány miatt.

Alt Andreával, a Szecesszió és az art deco ékszerei című előadásról beszélgetünk, amely június 16-án lesz és az Ékszerről mindent sorozat része.

alt a2

Eugene Feuillatre: Art Nouveau bross, 1900. Arany, zománc, opál, holdkő és gyémántok, forrás: Ékszerről mindent Andrea Alt

Egy új, a Harry Potter-sorozattól teljesen független mesesorozattal jelentkezett J. K. Rowling brit írónő: a The Ickabog című könyv első része már elérhető ingyenesen az interneten

the ickabog

A Gozsdu Weekend Market a korlátozások feloldásával ismét programokkal vár mindenkit szombat-vasárnaponként, erről kérdezzük a programok egyik szervezőjét, Juhász Mihályt

gozsdu weekend market

 

Várja hallgatóit a szerkesztő Kádár-Csoboth Judit, Push Gergő technikus és a műsorvezető Háver-Varga Mariann. Műsorunk ismétlése június 7. vasárnap 17-19 óra között. 


Nyomtatás   E-mail