Luc Besson, a francia film ikonikus alakja

Luc Besson francia filmrendező, forgatókönyvíró, 17 filmet rendezett, mintegy 100 filmnek volt a producere és 12 alkalommal jelölték César-díjra, de csak 1998-ban kapta meg a legjobb rendezőnek járó díjat Az ötödik elemért. Luc Besson ma ünnepli 61. születésnapját.

Párizsban született 1959-ben, búvároktató szülei oldalán állandóan utazott. Tengerbiológusnak készült, de tizenhét évesen egy búvárbaleset miatt fel kellett adnia terveit. Ekkor összeírta, mi az, amihez tehetsége van és érdekli is, s mivel a rövid lista élén a filmezés állt, iskoláit félbehagyva Párizsban és Hollywoodban kezdett dolgozni. Filmrendezők asszisztense volt, majd reklám- és rövidfilmeket rendezett, végül Amerikából visszatérve saját céget alapított.

Első játékfilmjével berobbant a köztudatba. 24 évesen húsz nemzetközi díjat vihetett haza Élethalálharc (Le dernier combat, 1983) című filmjéért. A fekete-fehérben forgatott baljós hangulatú némafilm a jövőben játszódik, a harmadik világháború után. A sci-fi alacsony költségvetése ellenére ötletes és hatásos alkotás, mely az emberi társadalom lealacsonyodását fogalmazza meg. Besson már itt szerepelteti későbbi filmjeinek emblematikus alakját, Jean Renót.

Következő alkotását, a Metrót (Subway, 1985) már magas költségvetéssel, ismert sztárokkal forgatta. Köztük volt Isabelle AdjaniMichel GalabruRichard Bohringer, és az akkor még ismeretlen Christopher Lambert.  Fred (Christopher Lambert) vendéglátója, Helena (Isabelle Adjani) páncélszekrényébe nyúl: pénzt lop, és az asszony férjének értékes iratait magához veszi. Üldözői elől a párizsi metró furcsa alagútrendszerébe menekül, ahol sajátos, és önálló társadalom létezik, amely fittyet hány a kül- és felvilág törvényeinek és szokásainak. Fred tárgyalni kezd Helenával az iratok visszaadásáról, s közben beleszeret az asszonyba. Az ügy azonban rosszul végződik.

 

Ezt követően Besson megrendezte egyik legismertebb és legtöbbet méltatott filmjét, A nagy kékséget (1988). A filmre még a Metróénál is nagyobb költségvetés állt Besson rendelkezésére, és bemutatásakor minden francia kasszarekordot megdöntött. A film szabadmerülő búvárokról, szerelemről és mindenekelőtt a tenger, a „nagy kékség” iránti tiszteletről, szeretetről szól.

Jean Reno, akivel időközben barátságot kötött, alakította a főszerepet a Nikita című filmjében is (1990), a női főszerepet Besson akkori felesége, Anne Parillaud játszotta. A bérgyilkos témát variáló filmnek amerikai változata is készült, Bridget Fondával a főszerepben.

Ezt követte, szintén Renóval, a Léon, a profi 1994-ben, amelyben először szerepelt a vásznon a mindössze 13 éves Natalie Portman.

1997-ben készült el Az ötödik elem című sci-fi Bruce Willisszel a főszerepben, amely Besson mindmáig egyik leghíresebb filmje.

Régi tervét váltotta valóra, amikor 1998-ban a Taxi producere lett: a Samy Naceri főszereplésével forgatott film négy folytatást ért meg, a sikerszériát csak az árnyékolta be, hogy a második rész forgatása közben egy operatőr szörnyethalt, egy másik pedig lábát törte, amikor egy kaszkadőrautó rázuhant. Besson 2018-ban a Taxi 5-tel próbálta egyensúlyba hozni a sorozatos veszteségek miatt megroppant produkciós és forgalmazó cége bankszámláját, de hiába alkalmazott vadonatúj szereplőgárdát és rendezőt, a film hatalmasat bukott a mozipénztáraknál.

Két évvel ezt követően került a mozikba a Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz című produkció. Jean d’Arc történetében  a címszerepre feleségét, a modellből lett filmszínésznő Milla Jovovich-ot találta a legalkalmasabbnak.

2006-ban a saját meséjéből írt Arthur és a villangókat rendezte, a félig „élő”, félig animációs alkotás premierjén jelentette be, hogy felhagy a rendezéssel, ezután kizárólag producerként kíván tevékenykedni. (A rajzfilm hazai bemutatójára Magyarországra is ellátogatott.) Végül mégis másként döntött, 2009-ben elkészítette a második részt Arthur: Maltazár bosszúja címmel, majd egy év múlva bemutatták a harmadik részt is (Arthur 3: A világok harca).

Az EuropaCorp produkciós és forgalmazó cég vezetőjeként Luc Besson 2012-ben hozta létre Párizstól északra a Cité du Cinéma filmstúdiót, amelyben a forgatási helyszínek mellett filmművészeti iskola is működik.

Besson 2013-ban Robert De Nirót és Michelle Pfeiffert kérte fel a stilizált erőszakra épülő akciófilm, a Vérmesék főszerepére, amelyben egy hírhedt amerikai maffiózó család a tanúvédelmi program keretében a napfényes Franciaországba költözik és felborítja egy álmos francia kisváros életét.

Ezt 2014-ben egy újabb sci-fi, a Lucy követte Scarlett Johansson főszereplésével. Besson 2017-ben Valerian és az ezer bolygó városa című sci-fi akciófilmmel több évtizedes álomprojektjét valósította meg, a 180 millió dolláros, eddigi legdrágább európai produkció a rendező hazájában jól ismert képregénysorozat alapján készült.

 

forrás: 1234

Back To Top