Dosztojevszkij, a lélektani regények mestere

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821–1881) orosz író. aorosz irodalomés az egész világirodalom legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századiorosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regényműfajának megalkotója, a lélektani regénymestere, 199 éve született.

Moszkva szegénykórházában született, mdivel apja ott volt orvos. A gyermekkorától sokat betegeskedő író számára életének egyik legmegrázóbb élménye volt apja halála, akit kegyetlenkedései miatt jobbágyai vertek agyon. Súlyos, lelki eredetű betegsége innen eredeztethető.

Hadmérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Egyre inkább az irodalom és a publicisztika, illetve a korabeli szellemi mozgalmak felé fordult figyelme. Első sikeres alkotása Szegény emberek (1845–46) címen jelent meg 1848-ban. Bátyjával többször kísérelt meg lapokat, folyóiratokat megjelentetni (pl. Vremja – Az Idő címmel) – sikertelenül.

Bár sohasem csatlakozott semmilyen mozgalomhoz, szervezethez, mégis megvádolták, hogy tagja volt az utópista szocializmus nézeteit képviselő, ateista Petrasevszkij-körnek. Felségárulás vádjával halálra ítélték (1849), s több társával együtt alávetették annak hogy csak a vesztőhelyen, az ítéletre várva kaptak kegyelmet. Az ítéletet a cár többéves száműzetésre, majd az ezt követő katonai szolgálatra módosította.

A száműzetést állítólag élete egyik meghatározó pozitív élményének tartotta, itteni élményei alapján készítette Feljegyzések a holtak házából (1862) című emlékiratregényét.

Az 1860–70-es években hosszas utazásokat tett Nyugat-Európában, de – szemben kortársaival – a Nyugat inkább taszította, mint vonzotta. Utazásai során ismerkedett meg a különböző szerencsejátékokkal, s eluralkodott rajta a játékszenvedély, emiatt is sokat küszködött anyagi gondokkal. Ez az élményalapja A játékos (1866) című kisregényének.

Nyugati tapasztalatai és az orosz valóság határozták meg Dosztojevszkij társadalmi-politikai nézeteit. Elutasította a nyugati kapitalizmust, és kidolgozta a maga idealisztikus-messianisztikus szlavofil nézeteit. Mély meggyőződéssel hitt Oroszország fölemelkedésében és az orosz nép küldetésében. A „nyugatos” orosz értelmiséget (pl. Turgenyevet) valósággal gyűlölte, hazaárulónak tartotta. Politikai-gazdasági tézisei gyakran fölbukkannak regényeiben, miként politikai ellenfeleire is ráismerhetünk egy-egy regényalakban (pl. Ördögök című regényében az idősebb Verhovenszkij nézeteiben Turgenyevre és Tolsztojra ismerhetünk).

Szenvedélyesen vett részt a korabeli irodalmi vitákban, irodalmi, irodalomelméleti műveiben, beszédeiben, előadásaiban fontos gondolatokat fogalmazott meg Gogol és Puskin művészetéről.

Dosztojevszkij önmagát a realista írók közé sorolta be. Ahogyan fogalmazott: „Sohasem meríthetjük ki a teljes jelenséget, nem juthatunk el a kezdetéig és végéig… Az igazság fantasztikusabb mindannál, amit az emberi agy fel tud tételezni és el tud képzelni”. Írásaiban a hősök tudatában lejátszódó események megrajzolásával már a szabad asszociációk világát vetíti előre. Szakított a hagyományos realista ábrázolással, új lélekábrázoló módszereket vezet be, amelyben a hangsúlyt a hősök belső vívódásaira helyezi át, ezzel megteremtve a filozofikus-ideológiai regény új típusát. Először egy vezérmotívumot kitalálva köré építette fel magát a művet. A jó tervet tartotta hozzá a legfontosabbnak.

 forrás: Tudásbázis


Nyomtatás   E-mail