Csokonai Vitéz Mihály 246 éve, ezen a napon született

Csokonai Vitéz Mihály (1773 - 1805) a felvilágosodás és a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője, akit tanárai a jövő tudósaként emlegettek, „poeta doctusnak” és „poeta natusnak” is neveztek, 246 éve, ezen a napon született.

 

Apja borbély és seborvos volt, aki korán meghalt, Csokonai édesanyja csak kosztos diákok tartásával tudta megélhetésüket biztosítani. A debreceni kollégiumban tanárai hamar felfigyeltek rá, ő alakította az első önképzőkört, s rendkívüli tudása, politikai, irodalmi tájékozottsága miatt, rábízták egy alsóbb osztály tanítását. Ám amilyen haladó szellemű és művelt volt, annyira nem fért bele a szigorú kollégium katonás rendjébe, ezért hamarosan kizárták. Tanulmányait Debrecenben az akkori főiskolai képzésen folytatta, s addigra már beszélt olaszul, latinul, franciául, németül, görögül, és ismerkedett az angollal, a héberrel, és a perzsával. Itt is szervezett olvasókört, majd levelezni kezdett Kazinczyval, két évvel később pedig, már ő vezette a gimnáziumi poeta osztályokat. Hamarosan innen is mennie kellett, de előtte még megírta Az estve, Az álom, és a Konstancinápoly című költeményeit.

 

Rövid időre jogi fakultásra is járt, majd a 1796-tól verses újságot adott ki Diétai Magyar Múzsa címmel, de néhány szám után megszűnt, annak ellenére, hogy volt mecénása a pozsonyi országgyűlésből. Komáromba ment ezután egy franciák ellen készülődő gyűlésre és itt ismerkedett meg Vajda Juliannával, azaz Lillával, akit szeretett volna feleségül venni, de a lány igen jómódú családja másként döntött. Ide kapcsolódik második költői korszaka, olyan versekkel, mint a Pillantó szemek, A boldogsághoz, a Tihanyi Ekhóhoz és a Reményhez. Néhány évig reménytelenül kallódott, majd egy rövid ideig a csurgói gimnáziumban tanított. Megírta A magyar verscsinálásról közönségesen, a Cultura, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című költeményeit. Néhány váradi év után visszatért Debrecenbe, és nem sokkal később elhunyt. Az utolsó debreceni években, erőteljesen megjelenik nála a népi motívum, a vaskosabb humor. Így írta meg a Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Jövendölés az első iskoláról, Szerelemdal című verseket. Ugyanakkor filozofikus érdeklődése is erőteljes, “A Lélek halhatatlansága”-ban például arról ír, hogy a halál az álom testvére, s a halál után, a test, mint anyag visszatér a természetbe.

 

Életében két kötete jelent meg, 1802-ben az A tavasz, majd 1804-ben a Dorottya. Jelentősége csak később vált egyértelművé az irodalomban.

 


Nyomtatás   E-mail