Bobby McFerrin 70. születésnapját ünnepli ma

Bobby McFerrin (Robert Keith McFerrin Jr.) amerikai dzsesszénekes, improvizatőr, karmester, ma ünnepli 70 születésnapját.

 

Édesapja Robert McFerrin Sr., az első afroamerikai operaénekes, aki szerződést kapott a New York-i Metropolitanben. édesanyja Sara Cooper, dzsesszénekes és hangképzéstanár, a kaliforniai Fullerton College nyugalmazott professzora. Húga Brenda McFerrin, dzsesszénekes és hangképzéstanár. 
Bobby McFerrin családi háttere okán is, jelentős komolyzenei képzettséggel rendelkezik. A zongora mellett megtanult fuvolán és klarinéton játszani. Az 1970-es évek végén a Utahi Egyetem modern táncok tanszékének zongorakísérőjeként dolgozott, egyúttal egy helyi bárban is zongorázott. 

Első jelentős fellépései 1979-ben voltak, New Orleansben zongoristaként, San Franciscóban már énekesként. Első külföldi turnéját 1984-ben tartotta, az akkori NSZK-ban. Az 1984-es The Voice című albuma volt a zenetörténet első 100%-ban vokális szóló dzsesszlemeze. 

1987-ben ő énekelte a The Cosby Show zenéjét, hamarosan pedig a Cadburys csokoládé reklámhangja is ő lett. 1989-ben megalakította tíz tagból álló, „Voicestra” nevű kórusát, akik közreműködtek az 1990-ben megjelent Medicine Music című albumán, illetve a Common Threads című dal felvételében. A Common Threads-et gyakran felhasználják AIDS-ellenes társadalmi célú hirdetések aláfestő zenéjeként.

Sok zenésszel dolgozott és dolgozik együtt, ezen együttműködések között is a legismertebb Chick Coreával való legendás zenei és emberi kapcsolata. Erről készült a We Play című dokumentumfilm, amely a kettejük által szerzett Spain című klasszikus-jazz darab svájci bemutatójára való felkészülést követi nyomon. Gyakran zenél a híres csellistával, Yo-Yo Mával, a billentyűs Herbie Hancockkal, a bendzsóművész Béla Fleckkel, vagy a dobos Tony Williamsszel.

Don’t Worry, Be Happy Bobby McFerrin talán legismertebb dala az azonos című albumról. A dal 1988 szeptemberében jelent meg és két hétig vezette az amerikai Billboard listát. A dal érdekessége, hogy valamennyi megszólaló hangot maga Bobby McFerrin énekli vagy kelti, semmilyen hangszer vagy más közreműködő nem hallható benne. A felvételét nyolc sávra készítették, s ezeket játszották egymásra, így alakult ki a végső változat sokszólamú hangzása. A dal népszerűségét segítette, hogy betétdala volt Tom Cruise Cocktail című filmjének.

A dal szerepet kapott George Bush 1988-as elnökválasztási kampányában, majd Bobby McFerrin kérésére elálltak a használatától. A dal címe, és refrénje eredetileg Meher Bábaindiai misztikustól és spirituális mestertől származik, aki gyakran használta ezt a kifejezést, amikor megszólította nyugati híveit. A dallal McFerrin három Grammy-díjat nyert 1988-ban: Az év lemeze/ Az év dala/ Az év legjobb férfi popelőadója. A dal videóklipjén Paul Simon és Bobby McFerrin együtt szerepel.

Az 1990-es évek elején kezdett karmesterként tevékenykedni. Elmondása szerint először csak azért hívták, mert Don't worry, be happy című slágere miatt a koncertszervezők jó reklámnak tartották Bobby McFerrin és egy szimfonikus zenekar kombinációját. Ő azonban komolyan vette a dolgot és belevetette magát a karmesterkedésbe, többek között Leonard Bernsteintől is tanult. Vezényelte a San Franciscói Szimfonikusokat, a New York-i Filharmonikusokat, a Chicago Szimfonikusokat, a Cleveland Szimfonikus Zenekart, a Philadelphia Szimfonikus Zenekart, a Los Angeles-i Filharmonikusokat, a Londoni Filharmonikusokat és még nagyon sok zenekart. Sajátos stílusban vezényel, a Tell Vilmos című opera nyitányát például rendszeresen hangszer nélkül dúdoltatja el a zenészekkel, aminek mindig óriási sikere van.

Egyedülálló a capellaelőadásmódjával, rendkívül széles, négy oktávnyi hangterjedelmével, valamint a szavak nélküli scat-vocaljávalvált ismertté. Gyakran vált mellhangról fejhangra, vagyis falzettre, ezzel polifonikus hatást keltve, így képes a kísérő szólamot és a főszólamot is ritmusra pontosan reprodukálni. A ritmushangszereket beat-box technikával, illetve különböző hangképzési technikák felvonultatásával idézi fel. Képes multifonikus éneklésre is, vagyis egy időben két hangot meg tud szólaltatni. Ezt a képességét Drive című számában hallhatjuk.

Bobby McFerrin zenepedagógusként is különböző feladatokat vállal; gyakran hívják rendhagyó énekórákra általános, közép- és főiskolákra, egyetemekre. A zenei nevelést szívügyének érzi, célja, hogy a komolyzenészek ne „kényelmesedjenek el”, hanem kotta nélkül is tudjanak zenélni – gondolkodásra, improvizálásra „kényszerüljenek”.

2009-ben Daniel Levitin zenetudóssal készítettek egy díjnyertes dokumentumfilmet (The Music Instinct – kb. „A zenei ösztön”), amely Levitin bestseller könyvén ("This is Your Brain on Music") alapult. Ugyanez évben együtt működtek közre a World Science Festival workshopjában, ahol McFerrin a közönség részvételével demonstrálta, mennyire alapvető a pentaton-hangsor az ember zenei gondolkodásában.

 forrás: 1234


Nyomtatás   E-mail