Beethoven 250 - játék a Klasszikon

Beethoven születésnapjaként több dátumot is említenek a források, de vélhetően 1770-ben, decemberben látta meg a napvilágot. A tizennégy éves Mozartot ekkoriban már csodagyerekként tartották számon. Beethoven apja felfedezve a fia tehetségét anyagi lehetőséget látott abban, hogy hasonló szenzációt faragjon a gyermekéből.

A fiából erőszakkal és veréssel próbált zsenit nevelni, ám az ifjú Ludwig a fegyelmezett kottaolvasásnál jobban élvezte az improvizációt, amit azonban az apja szigorúan büntetett. 17 évesen aztán Beethoven felkerekedett, hogy magától Mozarttól tanulhasson, ám éppen, hogy találkozott a két zseni, Beethoven fordulhatott is vissza, ugyanis édesanyja éppen akkor hunyt el. Mozart nem sokkal később szintén meghalt, így sohasem dolgozhattak együtt. A legenda szerint azonban Mozart felismerte az ifjúban rejlő tehetséget és a következőket mondta a hallgatóságának: Tartsátok rajta a szemeteket, mert egyszer még olyat alkot, amiről az egész világ beszélni fog.” Érdekesség, hogy Beethoven mestere Haydn mellett végül éppen Mozart állítólagos riválisa, Salieri lett.

 

Beethovennek 11 éves korában ott kellett hagynia az iskolát, az alapműveltség híján pedig nehezen értett szót az arisztokrata környezetével. (Beethoven feljegyzések szerint, a haláláig nem értette, hogy mi a szorzás és az osztás.) Részben talán ez is indokolja, hogy visszahúzódó ember volt, ismerősei gyakran számoltak be arról, hogy a beszélgetések során Beethoven egy idő után egyszerűen nem figyelt rájuk.

Kifejezetten szeretett azonban a természetben sétálni. Volt egy állítólagos különc szokása is: komponálás előtt a fejét jeges vízbe mártotta. Természetéből adódóan tanítani sem szeretett, kivéve, ha tanítvány különösen tehetséges volt vagy egy csinos hölgy… tehetségtől függetlenül. Azonban a szerelemben sem volt sikere, rendre számára elérhetetlen arisztokrata nők után rajongott.

 

Beethoven gyerekkorától kezdve nagyon beteges volt, a bárányhimlő nyomai élete végéig meglátszottak az arcán. Erre pedig még rátettek olyan lelki bajok, mint az alkoholizmus, az öngyilkossági hajlam és a hipochondria. Szívritmuszavara állítólag kihallható a zenéiből: egy-egy légszomjat idéző dallam éles váltásában ott bujkál a beteg szív orvosok számára jellegzetes ritmusa.

Beethoven legismertebb problémája siketsége, amelynek jelei húszas évei végén már jelentkeztek (eleinte egy zongorára erősített rúd révén próbálta még érzékelni a hangszer rezgéseit, de később feladta). Ahogyan az állapota rosszabbodott először a magas hangokat nem hallotta, ezzel egyidőben ezek eltűntek a kompozícióiból. Amikor azonban már csak a belső hallására támaszkodhatott a magas hangok visszatértek.

Ez már valóban csak legenda: Beethoven egyik reménytelen szerelme Brunszvik Teréz grófnőnek, az első magyarországi óvodák megalapítójának a húga, Jozefin volt, akit „halhatatlan kedvesének” hívott leveleiben. Jozefintől egy gyermeke is születetett, aki a Minona nevet kapta. A név visszafelé olvasva nyer értelmet: Anonim.

A 250 éves évforduló kapcsán a világon mindenhol Beethoven gyönyörű kompozícióit, remekműveit hallhatjuk, de Ön vajon hányat ismerne fel ezek közül? Ma, a Beethoven napon, minden órában felcsendülnek a zeneszerző művei. Írja meg nekünk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, hogy mely szerzeményeket hallotta. Azok között, akik a legtöbb Beethoven művet felismerik, egy ajándékcsomag talál gazdára...hogy mi is tegyünk valamit a fa alá!

 

 

forrás: érdekességek Beethovenről

 


Nyomtatás   E-mail