Az Intermezzo vendége Tóth Ádám, a Budai Szabadtéri Színház és a Showszínház igazgatója

Az Intermezzoban Bálin Edina vendége Tóth Ádám, a a Budai Szabadtéri Színház és a Budapesti Showszínház igazgatója. A beszélgetés fókuszában egy különleges kezdeményezés, amelyet Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház és a Budai Szabadtéri Színház igazgatója indított el: 2020. augusztus 31-én Budapest legújabb, 2019-ben megnyitott szabadtéri színpadán vendégül látnak ezer egészségügyi dolgozót.

 

Olyan ápolókat, orvosokat, mentősöket, rendvédelmi és egészségügyi dolgozókat hívnak meg a különleges gálaestre, akik az elmúlt hónapokat a magyar emberek egészségének védelmét a “frontvonalban” szolgálták.

jó kép

Budai Szabadtéri Színház

A gálán nem “csak” egy előadást, de vendéglátást is terveznek, ezért megnyitották a lehetőséget bárki számára, aki a kezdeményezés mellé állva segíteni szeretné a hálakoncert sikerességét. A Budai Szabadtéri Színház jegyoldalán támogatói jegyeket lehet vásárolni, amelyből fedezni kívánják a vendéglátást, s bíznak abban, hogy mások mellett cégek, vállalkozók is bekapcsolódnak a terv megvalósításába.

A Budai Szabadtéri Színház idén is megnyitja kapuit, július elsejétől a rendeleteknek megfelelően csökkentett nézőszámmal és a vendégek elszeparált ültetésével, majd 2020. augusztus 15. után szeptember végéig nagykoncertekkel és előadásokkal várják régi is új nézőiket. A műsorra tűztek mások mellett Edda akusztikus koncertet és Zséda koncertet, de lesz Operett Gála, Lángos és Palacsinta fesztivál, valamint a Showszínház saját produkciója, a Képzelt riport szimfonikus szuperkoncert is látható lesz a nyár vége felé.

 

 


Nyomtatás   E-mail