Aretha Franklin gospelkoncertje a mozikban

Csaknem fél évszázaddal eredeti felvétele után mutatták be az Egyesült Államokban az Amazing Grace – A szeretet hangja című filmet. Aretha Franklin 1972-es kultikus Los Angeles-i templomi gospelkoncertje már látható a magyar mozikban.

Aretha Franklin tizennyolcszoros Grammy-díjas énekesnő, a soul zene királynője tavaly augusztusban hunyt el hasnyálmirigyrákban. 1972-ben éppen pályája csúcsán volt, nem kevesebb, mint tizennyolc stúdió- és három koncertalbummal a háta mögött, holott még csak 29 éves volt. Folyamatosan új kihívásokra vágyott, és elhatározta, hogy rögzít egy gospelkoncertet a Los Angeles-i New Temple Baptist Mission templomban.

aretha franklin 1972

1972. január 13-án és 14-én két esti programot vettek fel élőben képben és hangban egyaránt. A néhány száz fős, szinte kizárólag afroamerikaiakból álló közönség előtt Aretha Franklin saját zenekara, a zongorán közreműködő James Cleveland tiszteletes, valamint a Southern California Community kórus társaságában adta elő erre az alkalomra válogatott műsorát. A felvétel hanganyaga Amazing Grace címmel dupla lemezen jelent meg 1972 nyarán, ez lett az énekes legnagyobb, kétmillió példányban elkelt albuma, emellett minden idők legsikeresebb gospelkorongja.

A koncertfilm elkészítésére Sydney Pollackot kérték fel, a film azonban nem készült el, Pollack ugyanis elhanyagolta összhangba hozni a felvétel kép- és hanganyagát. A kilencvenes években a Franklin-rajongó Alan Elliott tudomást szerzett a felvétel létezéséről, kapcsolatba lépett Sydney Pollackkal is, és igyekeztek meggyőzni az énekesnőt a film kiadásáról. A dolog azonban nem menti simán, leginkább Aretha Franklin súlyosbodó betegsége miatt. Az énekesnő 2018. augusztusi halálát követően végül unokahúga, Sabrina Owens és a család zöld utat adott a bemutatónak.

A film egyszerre világi és egyházi: a hatalmas koncentrációval, csukott szemmel éneklő Aretha Franklin a gospel segítségével mintha isten és a hívek között közvetítene. A közönség és a 30 tagú kórus tagjai a koncerten szinte transzban énekelnek és táncolnak együtt Aretha Franklinnel, még a hátsó fal előtt álló két Rolling Stones-tag, Mick Jagger és Charlie Watts is (ők az Exile on Main Street című lemez felvételei miatt tartózkodtak éppen Los Angelesben).

A felvételen olyan olyan gospel slágerek hangzanak el, mint a Wholy Holy, a God Will Take Care of You vagy a címadó Amazing Grace. A dalok között színpadra lép az énekesnő édesapja, C. L. Franklin tiszteletes is, aki lánya gyerekkoráról mesél.

forrás: papageno.hu/MTI

 


Nyomtatás   E-mail