A Világ Igaza cím Roman Polanski megmentőinek

A Világ Igaza címmel ismertek el egy néhai lengyel házaspárt, aki a második világháború alatt megmentette Roman Polanski Oscar-díjas lengyel-francia filmrendező életét.

A nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli állami kitüntetést a dél-lengyelországi Gliwicében adták át Stefania és Jan Buchala unokájának, Stanislaw Buchalának a felső-sziléziai zsidók emlékházában. Az elismerést a 87 éves filmrendező nyújtotta át, akit 1943-tól a háború végéig bújtatott a házaspár. A családjával együtt a krakkói gettóba kényszerített Polanskinak 1943-ban, tízévesen sikerült megszöknie a gettóból, átmenetileg más-más családnál meghúznia magát, majd a Wysoka faluban élő szegény földműves Buchala-házaspárnál tartós menedéket találnia.

Stefania gondolkodás nélkül, pusztán felebaráti szeretetből csaknem két éven át rejtegetett a házában, kockáztatva önmaga, férje és gyermekei életét. Noha maguk is szegények voltak, és nélkülözték az élelmet, a gondomat viselték és enni adtak nekem” – írta a világhírű filmrendező a beadványban, amelyben az elismerésre javasolta a háromgyermekes, katolikus vallását gyakorló házaspárt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetnek.

roman polanski as a child

A gyermek Roman Polanski

A házaspár a nélkülözések ellenére saját gyermekeként fogadta be és oltalmazta a zsidó fiút minden ellenszolgáltatás nélkül – áll a kitüntetés hivatalos indoklásában. A világháború után Polanski többször is felkereste a falut abban a reményben, hogy megtalálja az életét megmentő házaspárt, de eredménytelenül kereste őket, mert 1953-ban mindketten elhunytak, a faluban pedig senki nem tudott semmit a gyermekeikről. Unokájuk, Stanislaw nyomára csak 2017-ben sikerült rábukkanni, amikor egy stáb kutatásokat végzett egy, a rendező és az ugyancsak holokauszttúlélő Ryszard Horowitz fotóművész gyermekkoráról és kettejük barátságáról szóló dokumentumfilmhez.

polanski2

Roman Polanski és Stanislaw Buchala

Roman Polanski édesanyja, Bula Katz-Przedborska az auschwitzi haláltáborban pusztult el, apja, Maurice Liebling túlélte a mauthauseni koncentrációs tábort. Az ünnepségen ugyancsak a Világ Igazaként ismerték el posztumusz Zofia Szczygielska katolikus apácát, aki sok zsidó gyermek életét segített megmenteni.

forrás: MTI


Nyomtatás   E-mail