A Bayreuthi Ünnepi Játékok művészeti vezető nélkül maradt

Meghatározatlan időre művészeti vezető nélkül marad a Bayreuthi Ünnepi Játékok, mivel Katharina Wagner „egy hosszabb betegség miatt” nem tudja ellátni feladatát – jelentette be a bajorországi Wagner-fesztivál igazgatósága.

A közlemény nem szól arról, hogy miben betegedett meg a 41 éves művészeti igazgató, aki Richard Wagner dédunokája és Liszt Ferenc ükunokája, és azt sem tudni, hogy mennyi ideig lesz betegállományban. Az igazgatóság harmadik ügyvezetőnek nevezte ki Heinz-Dieter Sense volt kereskedelmi igazgatót, hogy részint ellássa Katharina Wagner teendőt, részint biztosítsa a fesztivál működőképességét jogi és üzleti szempontból.

Katharina apja, Wolfgang Wagner több mint fél évszázadon át, 1951-től 2008-ig volt a fesztivál vezetője, 1966-ig fivérével, Wielanddal együtt. Katharina Wagner 2008-ban féltestvérével, Eva Wagner-Pasquierral együtt vette át a dédapja által alapított ünnepi játékoknak, a világ egyik legjelentősebb operafesztiváljának irányítását, amelyet 2015 óta egyedüliként gyakorol a legmagasabb poszton. Szerződését tavaly novemberben hosszabbították meg 2025-ig.

A 2020-as év nem indult jól Katharina Wagner számára: előbb a régóta tervezett barcelonai Lohengrin-premiert volt kénytelen lemondani a koronavírus-járvány miatt, majd a bayreuthi fesztivált is.

forrás: MTI


Nyomtatás   E-mail