ROLLER FELVONULÁST SZERVEZNEK AZ ENERGIATAKARÉKOSSÁGÉRT

Az európai mobilitás hetén, az autómentes naphoz kapcsolódva, az energiatakarékosság jegyében vonulnak utcára idén a rolleresek, valamint a kétkerekű járművek. Az ország legnagyobb és leghosszabb gurulóeszköz-felvonulása vasárnap a VII. kerületi Kéthly Anna térről indul délután kettőkor,  és rendőri biztosítás mellett, 10 kilométer megtétele után a Szabadság téren ér célba.

A RollerBike felvonulás fő célja, hogy még mélyebben tudatosítsa a városokban élőkkel, hogy mindenféle guruló eszköz kiváló és gyors módja a közlekedésnek, ráadásul környezetkímélő is. Az energiaválság legkiválóbb közlekedési eszköze!

A felvonulás a  Kéthly Anna térről indul  a Szabadság hídon keresztül át Budára, majd vissza a Margit hídon a Szabadság térre, ahol a rendezvényhez kapcsolódó ingyenes edukatív programokkal zárják a napot.

A szervezők nemcsak rollereseket várnak a rendezvényre, hanem az elektromos egykerekűsöket, hoverboardosokat, kerékpárosokat, gördeszkásokat, longboardosokat és a görkorisokat is. Minden alternatív gurulóeszközzel érkező csatlakozhat a felvonuláshoz, ezzel is hangsúlyozva, autók nélkül is kiválóan, sőt gyorsan lehet haladni a városban, szénmonoxid kibocsátás nélkül!

 

Az Impresszió rovat vendége: Újvári Péter gurulónagykövet, a rendezvény főszervezője

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.09.16.

Back To Top