Szófa irodalmi portál, az irodalom demokratizálásáért

A Szófa irodalmi portál elsődleges célja az irodalom demokratizálása, az, hogy bárki bárhol egyszerűen, kedvező áron és azonos feltételek mellett juthasson hozzá a legfrissebb magyar irodalomhoz. 

A bruttó előfizetési díj egy hónapra 1250 forint, tehát egy folyóirat áráért kapnak az előfizetők minimum öt folyóiratot, ráadásul megszűnik a keresgélés és az utánajárás is, az olvasó ott és akkor fér hozzá a lapokhoz, amikor szeretne. Cél, hogy a Szófán Magyarországon nem kapható, de a magyar kultúra számára fontos folyóiratok is elérhetőek legyenek. Ezen felül egyre bővülő saját tartalommal is jelentkeznek, amely segít eligazodni a lapok kínálatában, és új szerzőket indít el a pályán. Sokan ugyanis nem ismerik, hogy milyen irodalmi folyóiratokat volna érdemes olvasni, sőt azt sem, milyen folyóiratok léteznek; őket szeretnék orientálni. Ebben segít a Szófa lapajánlója, melyben minden hónapban szemlézzük a legfrissebb lapszámokat. A Szófa tehát nemcsak üzleti vállalkozás, de küldetés is:  közös platformra hozni az alkotókat és az olvasókat, ezt vallja Mohácsi Árpád alapító, és Bánki Éva, valamint Götz Eszter.

Úgy gondoltuk, szükség van olyan irodalmi portálra, amely – mivel anyagilag független – megengedheti magának azt a luxust, hogy kívül álljon a napi politikán, és szabadon követhesse a legmagasabb esztétikai értékeket. Büszkék vagyunk rá, hogy a Szófán olyan szerzők és folyóiratok is békésen kooperálnak, akiknek politikai elkötelezettsége homlokegyenest ellentétes. Mindezek mellett a Szófa nem titkolt vágya az irodalom demokratizálása. Célunk, hogy bárki, bárhol egyszerűen, kedvező áron és azonos feltételek mellett juthasson hozzá a legfrissebb magyar irodalomhoz. A Szófa büszke az integrációban betöltött szerepére. Platformot biztosít a rendszerváltás után kivándorolt értelmiségi nemzedéknek a kétoldalú kommunikációra, a művészeti eredmények publikálására. Bevonja a külföldön letelepedett művészeket a kortárs kulturális életbe, biztosítja, hogy a kortárs magyar irodalom az egész magyarul beszélő közösség számára egyszerűen és gyorsan elérhetővé váljon.” – mondja Mohácsi Árpád alapító, akit arról is kérdeztünk, mi volt az alapötlet, amely életre hívta a Szófát?

forrás:https://www.szofa.eu/

Aki szeretné támogatni a Szófát, ellátogathat ide: https://app.tokeportal.hu/projects/donation/9

Back To Top