STORK NATASA, KÉPIRÓ ÁGNES ÉS SZERÉNYI BÉLA A PAPAGENO KLASSZIKBAN

A Papageno és a Klasszik Rádió közös november 12-i magazinműsorában interjút hallhattak Képiró Ágnessel, Stork Natasával és Szerényi Bélával.

MMA KIÁLLÍTÁS

A Magyar Művészeti Akadémia minden tagozata évente két díjat adományoz saját művészeti ága kiemelkedő képviselőjének: négy ösztöndíjat a középgeneráció és két életút-díjat az idősebb generáció legjelesebb alkotóművészeinek. A 2020–2021. évben kitüntetett képzőművészek munkáiból nyílt kamaratárlat a Vigadóban, amelynek kurátora Képiró Ágnes művészettörténész, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője.

STORK NATASA DÍJAT KAPOT

A Veszélyes lehet a fagyi című film főszereplője, Stork Natasa kapta a legjobb színésznőnek járó díjat a New York-i Filmhéten. Szilágyi Fanni első egész estés filmje november közepén érkezik a magyarországi mozikba, és egy egypetéjű ikerpár viharos kapcsolatát mutatja be, amelynek mindkét tagját Stork Natasa alakítja.

A SOKOLDALÚ SZERÉNYI BÉLA

Szerényi Béla Martin György- és Erdélyi Zsuzsanna-díjas előadóművész, ezüstkoszorús hangszerkészítő mester, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusa, Tiszaalpár Díszpolgára– mindennapi munkái ennek megfelelően meglehetősen széles tevékenységi kört fednek le. Kétrészes interjúnkban előadóművészetről, hangszerkészítésről, népzenekutatásról, oktatás-nevelésről, intézményvezetésről és civil szervezeti tevékenységről is beszélgetünk vele.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2022. november 13-án, vasárnap este nyolc órától kerül sor. 

Back To Top