Papageno február 6-i adása

wolt

Papageno Klasszik című kulturális ajánlóműsorunk szombaton délelőtt a követlkező témákkal várja hallgatóit: 

Milnes VOICE Awarddal tüntetik ki napjaink egyik legkiemelkedőbb amerikai baritonját, Thomas Hampsont. A díjátadó gálát 2021. március 25-én élőben közvetítik New Yorkból.

„Itt a farsang, áll a bál…” – a Kolompos együttes farsangi koncerttel várja kicsiket és kicsit nagyobbakat február 13-án az online térben; erről is beszélgetünk Nagy Zoltánnal, a Kolompos vezetőjével. 

A Wolt eddig az ételek házhozszállításáról volt ismert, de most bővül a paletta, hiszen a Líra Könyvvel és a Magvető Caféval karöltve már könyvek kiszállítását is vállalják.

Az Improvizációs színház február 13-án egy kicsit már a tavaszra készül Egy szó, mint száz című online eseményével; Szabó Szontágh Lucával, az Impróka művészeti vezetőjével beszélgetünk a közelgő esemény kapcsán.

A tabudöntögető előadásairól ismert Philipp György vezetésével új előadást állít színpadra a KúlART Produkció. Purcell Dido és Aeneas című operáját online streamen keresztül február 7-én este láthatja a nagyérdemű.

2021-ben ünnepeljük Pilinszky János költő születésének 100. évfordulóját, programokkal, közösségi és online együttlétekkel, videókkal bemutatva a szerző sokrétű életművét. A centenáriumi eseménysorozatról Juhász Anna irodalmárral beszélgetünk.

Idén 100 éves az Egyesült Államok első bibliofil klubjának épülete, amelyet egy kicsit közelebbről is megnézünk ma.

grolier1

Harmincéves a Purcell Kórus, amelyet Haydn nagyszabású oratóriumával, A teremtéssel ünneplik február 9-én a Müpa Home Live sorozat keretében, élő online közvetítéssel; erről is kérdezzük Vashegyi Györgyöt, a Purcell Kórus alapítóját.

 

Back To Top