Hód Adrienn vezető koreográfus a Papagenoban

A Hód Adrienn vezette Hodworks kortárstánc társulat meghívást kapott a 2021-es Velencei Biennálé Színházi Fesztiváljára. Az 1934-ben alapított Biennale Teatro a nemzetközi színházi világ egyik legrangosabb rendezvénye, amelyet idén július 2. és 11. között rendeznek meg. A Fesztivál művészeti vezetői idén Stefano Ricci és Gianni Forte, akik a Hodworks 2018-ban bemutatott, Sunday című előadását válogatták be a programba, olyan nemzetközi hírű színházi alkotók produkciói közé, mint Thomas Ostermeier, Krzysztof Warlikowksi és Mundruczó Kornél.

A fesztivál során megrendezik a Biennale College Teatro nevű kurzussorozatot is, amelyben a Hodworks társulatát Hód Adrienn vezető koreográfus, Molnár Csaba táncos-koreográfus és Szabó-Székely Ármin dramaturg képviselik majd egy hétnapos mesterkurzussal. A Hodworks társulatot 2007-ben alapította Hód Adrienn. Szabadúszó alkotókkal működő, a hazai és a nemzetközi kortárstánc- színtéren is aktív együttes, amely érzékeny és provokatív szemléletű alkotócsoport. Munkájuk középpontjában a minden akadálytól, közvetítőtől, díszlettől, kelléktől, színházi eszköztől megszabadult test áll. Az előadások mindig egy ismeretlen, új, progresszív irányt jelölnek k, mindegyik előadást összeköti egy csak rájuk jellemző mozgásnyelv.

Hód Adrienntől azt is kérdeztem, társulata megalapításakor mi volt az elsődleges célja, álma; hogyan fejlődött alakult a társulat az elmúlt egy évtizedben, a Sunday kapcsán mi a legfontosabb jellegzetessége, szimbólumrendszere; milyen nyelvet használ és hogyan vonzza be a nézőt? Kényes egyensúlyt kell fenntartani a provokatív szemlélet és az önkifejezés tekintetében, hogy mi az, amit még be tud fogadni a külső szemlélő anélkül, hogy megterhelő lenne neki: hogyan alakítják ezt az egyensúlyt? A humor, mint eszköz fontos a számukra, hogyan jeleníthető meg?

 

Kép: port.hu

Back To Top