Ferenciek tere (Életképek) a Talány Akusztik és a „vácis” gyermekkórus közös dala

Dal született a Ferenciek teréről! Ferenciek tere (Életképek) címmel elkészült a Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola gyermekkórusával kiegészült Talány Akusztik új felvétele.

A Belváros-Lipótváros kultikus terét bemutató dal zenéjét Zöld Csaba, szövegét Szabó Zoltán Attila jegyzi. A nívódíjas Talány Akusztik zenekar 2016-ban alakult az Újnyugat Irodalmi Kör és a József Attila Színház közös irodalmi szalonjában, a Legendák nyomában-esteken, amelynek művészeti vezetője: Szabó Zoltán Attila, Schwalm Zoltán néven, költőként is ismert.

A Talány Akusztik zenészei: Burján Orsi (ének), Kristó Zsófi (fuvola), Gáspár Gyula (basszusgitár), Németh-Szabó Tamás (percussion), Zöld Csaba (gitár, ének) Alkotótársával, Zöld Csabával közösen jegyzik a Ferenciek tere (Életképek) című dalt. (Mastering: Szántó Sándor)

Már nem először szerepel együtt a kórus és a zenekar. Belvárosi hagyomány, hogy Tölgyszéki Papp Attila iskolaigazgató úr meghívására a Talány Akusztik évről-évre tanévnyitó koncerttel készül a Vácisoknak, máskor felolvasószínházzal spékelt zenés irodalmi előadásokkal segítik a pedagógiai munkát. 2019-ben A manó (egy karácsonyfadísz meséje) elnevezésű slágert szintén együtt adták elő a gyerekekkel; az ebből készült klip a Live The Moment közönségszavazásán első helyezést ért el.

Szabó Zoltán Attilától azt is kérdeztük a Papagenoban, milyen témák igazán népszerűek és hogyan zajlik az alkotás folyamata; a zeneis gyerekekkel való együttműködésnek melyek a legérdekesebb pillanatai?

Back To Top