ŐSZI PREMIEREK A VIDÁM SZÍNPADON A MEGÚJULT A GOBUDAMALL- BAN

 

A korábbi EuroCenter helyén felépült GOBUDA Mall Észak-Buda első számú bevásárlóközpontja. De nem  csak az. Egy olyan modern találkozóhely és közösségi tér, ahol a Vidám Színpad is otthonra talált.

Ebben az évadban is több bemutatóval várják a közönséget.

Az első premierre már szombaton sor kerül. A hétvégén Tasnádi Csaba rendezésében láthatjuk a Tanulmány a nőkről című darabot, melynek műfaji meghatározása igen elmés: zenés válóok két részben,  magyar slágerekkel a ’60-as évektől napjainkig.

Jolán, Éva és Zsuzsa három különböző generáció tagja, akik mindhárman válni készülnek. A kalamajka akkor kezdődik, mikor az asszonyok gyönyörű és okos – bár a jogi ügyekben még tapasztalatlan – ügyvédje, Vera felkeresi a mit sem sejtő férjeket. Keleti Márton filmjéből készült színpadi adaptáció magyar slágerekkel fűszerezve.

Október elején egy másik filmes alapvetés, a 39 lépcsőfok következik. Menekülés szárazon, vízen és levegőben. Hitchcock klasszikusa az ártatlanul üldözött hősről a kémek és titkos ügynökök kalandokkal teli világában. Négy színész jutalomjátéka negyven szerepben!

A művészek a gyerekekre is gondolnak, hiszen október közepétől a Csipkerózsikát is műsorra tűzik. A Grimm testvérek klasszikussá vált meséjének és Csajkovszkij fülbemászó zenéjének felhasználásával látható a mese zenés, táncos feldolgozása.

Szintén zenés előadás, de már a felnőtteknek szól a Szextett, Joe DiPietro vígjátéka. A világhírű díva és a világhírű maestro túl a karrierjük delén féltékenységtől fűtött háborúba kezd. Rajongó írók és titokzatos lakájok szerelemittas tobzódása a zenés színház őrült világában.
A fergeteges Broadway-siker először Magyarországon!

 

Az Intermezzo vendége: Götz Anna színművész, a Vidám Színpad művészeti vezetője

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.09.20.

Back To Top