HOT JAZZ BAND KONCERT, LÚDANYÓ MESÉI ÉS 2020 ÉS KISSRÁC VOLTAM ÉN KÖNYVEK A NYITÁNYBAN

A Hot Jazz Band idén is megtartja immár hagyományos előszilveszteri dupla koncertjét, a MOMKultban december 30-án. Az eseményről a zenekar vezetője, Bényei Tamás beszélt a Reggeli Expresszben. A Klasszik Anekdoták rovatban Békéssy Lilivel Maurice Ravel: Lúdanyó meséi című művet mutatjuk be a hallgatóknak részletesen. A Tündérkert című tétele a Klasszikus Karácsony koncerten is elhangzik majd. A Könyvjelző rovatban 2 könyvet is ajánlunk a hallgatók figyelmébe. Bokros László író, a Jazzy Rádió műsorvezetője lesz a vendég. Bokros László 9. önálló kötete jelent meg 2020 címmel. Illetve Dunai Ede és Bokros László közös könyve, a Kissrác voltam én című kötet.

ELŐSZILVESZTERI KONCERT A HOT JAZZ BANDTŐL

A Hot Jazz Band idén is megtartja immár hagyományos előszilveszteri koncertjét. A mindig vidám hangulatú estén a hat zenész a már jól ismert számaik mellett terveikről is zenés beszámolót tartanak. A műsorban a vendégek is közreműködhetnek. A Hot Jazz Band egyedülálló eredményeket, páratlan karriert tudhat magáénak. A hat zenész mégis a legbüszkébb arra lehet, hogy eredeti célkitűzésük, hogy újra életre keltsék, megismertessék és megszerettessék a jazzkorszak hangzásvilágát, elérte célját. A koncert a MOMKultban kerül megrendezésre december 30-án 20:00 kezdettel valamint egy ráadás koncert 17:00-tól. Az eseményről a zenekar vezetője, Bényei Tamás beszélt a Reggeli Expresszben.

 

MAURICE RAVEL: LÚDANYÓ MESÉI

A Klasszik Anekdoták rovatban Békéssy Lilivel Maurice Ravel: Lúdanyó meséi című művet mutatjuk be a hallgatóknak részletesen. Maurice Ravelről ha a legelső dolog az eszünkbe jut, az biztosan a Bolero. De Ravel egyáltalán nem ún. „egyműves” szerző, rengeteg értékes és minőségi darabot írt, például a Daphnis és Chloé balettet, vagy ott van pl. a Pavane egy infánsnő halálára című zongoraműve, emellett pedig az eredetileg szintén 2 zongorára írt Lúdanyó meséi, amelynek Tündérkert című tétele a Klasszikus Karácsony koncerten is elhangzik majd.

2020 ÉS KISSRÁC VOLTAM ÉN KÖNYVEK


A Könyvjelző rovatban 2 könyvet is ajánlunk a hallgatók figyelmébe. Bokros László író, a Jazzy Rádió műsorvezetője lesz a vendég.

Bokros László 9. önálló kötete jelent meg 2020 címmel. A címben szereplő évben a világ a feje tetejére állt. A mókuskerékből kiesve semmi sem volt biztos. A bizonytalanság lett az általános. A szerző már megismert karakterei mellett új szereplők is mozgatják a cselekményeket. A kötet kalandos formában tesz kísérletet arra, hogy a fontos kérdésekre ne csupán leegyszerűsített válaszokat kapjunk.

Dunai Ede és Bokros László közös könyve, a Kissrác voltam én című kötet dramaturgiája nagyban hasonlít a 11 ÚJPEST LEGENDA című kötethez, itt most 16 fejezeten át, amelyből kettőt Bokros László írt a lebilincselően izgalmas történetek segítségével megemlékeznek a nyáron elhunyt három lila-fehér klasszisokról, de megtudhatjuk azt is, hogy milyen volt a kettős rangadók hangulata a hetvenes, nyolcvanas években, vagy hogy miként alakult az élete néhány csaknem teljesen elfelejtett újpesti futballistának. Az új könyv jótékonysági céllal készült, a teljes szerzői jogdíjat a könyv egyik főszereplőjének, az 1959-1960-as újpesti bajnokcsapat utolsó, még köztünk lévő tagjának, Káposzta Benőnek ajánlottam fel.

 

NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2022.12.12.

Back To Top