NYÍLT NAPOT TART A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

Az intézmény december 6-án, kedden rendezi meg a hagyományos Nyílt napját. Az Egyetem kitárja kapuit a képzőművészeti szakok iránt érdeklődő fiatalok, nagyrészt a középiskolások előtt.

 

A felvételizők az Andrássy út 69. szám alatt lévő patinás épületben Dr. habil Erős István rektor köszöntője után praktikus, az egyetemre való jelentkezéshez elengedhetetlen információkat kapnak a Tanulmányi Osztály vezetőjétől, majd a Hallgatói Önkormányzat képviselői mutatják be, hogy miért érdemes a Képzőre jönni.

Prezentációikban bemutatják milyen közösségi élet és programok várják itt a leendő egyetemistákat. Mindezt a tanszékek – Szobrász Tanszék, Festő Tanszék, Grafika Tanszék, Vizuális Művészet Tanszék, Látványtervező Tanszék, Intermédia Tanszék, Restaurátor Tanszék, Képzőművészet-elmélet Tanszék, Tanárképző Tanszék – tematikus bemutatkozása követi, ahol neves képzőművész oktatók színes, érdekes képanyagok révén ismertetik meg az érdeklődőkkel a különböző képzések sajátosságait.

A Nyílt nap résztvevőinek műterem bejárásra is lesz lehetősége, ahol az Egyetem hallgatói ismertetik a „műtermi élet” varázslatos világát.

Regisztrálni december 4-ig az alábbi linken lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeZUKIgyT0mOn2VDavEIiMJvu9iTMTcclohDHDca58ZmApwuw/viewform

https://mke.hu/aktualis/index.php?mid=0B7UuRu0PHXMwgyI6NR0yq

Erős István rektor kiemelte: “A Nyílt napon a szeptemberben indított új szakjainkból is adunk egy kis ízelítőt a potenciális felvételizőinknek. A vizuális művészet szak és a képzőművész szak lehetőséget biztosít a hallgatóknak a képzőművészeti műfajok komplex tartalmi és technikai változatosságának egyidejű használatára, a témákhoz leginkább illő technikák kombinálására. A vizuális művészet és a képzőművész szak itthon még új, unikális képzések, de Európa és a világ jelentős művészeti egyetemein már jól működő gyakorlatnak számítanak. A tapasztalatokból kiindulva, biztos vagyok benne, hogy az új szakjainkat is egyre nagyobb érdeklődés övezi majd a Nyílt napon is.”

A Nyílt nap résztvevőinek műterembejárásra is lesz lehetősége, ahol az Egyetem hallgatói ismertetik a „műtermi élet” sajátosságait, mentorként mutatják be a műhelyekben folyó munkát, személyes tanácsokat adnak és kérdésekre is válaszolnak. A diákok a Nyílt napra érkezőket információs pontokon is tájékoztatják a felvételi tudnivalókról és személyes tapasztalataikról a képzéseket illetően. A Nyílt nap alatt a Képző nemrégiben újranyitott büféje és a hallgatói közösségi tér is meglepetésekkel várja a látogatókat.

Az Intermezzo vendége: Dr. habil Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora

INTERMEZZO – Bálint Edinával

Adás: 2022.11.23.

Back To Top