MEGHALLGATUNK! A SNÉTBERGER PROGRAM ISMÉT ZENEI TEHETSÉGEKET KERES

Hazai és határainkon túli fiatalok jelentkezését is várják. Országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a Snétberger Zenei Tehetség Központ 13. évfolyamának tehetségeit. Ötven hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg zenei tanulmányait júniusban a Nemzeti Tehetség Központ által működtetett programban.

A 12 hetes jazz és klasszikus zenei kurzusok nyáron indulnak a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi Központjában. Olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes fiatalokat keresnek, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. Februárban négy helyszínen – Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett – tartanak személyes meghallgatást. Amennyiben egy intézményből legalább 6 fiatal jelentkezik, a stáb személyesen látogat el az iskolába, és ott zajlik majd a meghallgatás. Emellett a fiatalok online beküldött bemutatkozó videóval is pályázhatnak a www.meghallgatunk.hu oldalon.

 

Vendégünk: Dr. Lantos Krisztina, Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője 

  1. INTERMEZZO – Bálint Edinával
    Adás: 2023.01.18.
Back To Top