KLASSZIKUS KARÁCSONY A BUDAPEST KONGRESSZUSI KÖZPONTBAN!

 

Zene, tánc és az ünnep meghittsége. Mindez egy olyan koncerten összegyűjtve, ahol szeretteikkel együtt hangolódhatnak a Szentestére.

 

A Klasszikus Karácsony koncerteken a hétköznapok súlyát kicsit félretéve hallgathatják a zeneszerzőkről és műveikről szóló, néhol megható, néhol megmosolyogtató történeteket, amik összegyűjtéséről évről-évre Hámori Máté karmester, az esemény házigazdája gondoskodik. Mindehhez a karmester „cinkostársa” idén is az Óbudai Danubia Zenekar lesz, amelynek zenészei mesteri könnyedséggel idézik meg a legszebb műveket.

Idén, december 23-án a Budapest Kongresszusi Központban a Klasszikus Karácsony koncert egyúttal lemezbemutatója is az Óbudai Danubia Zenekar nyáron rögzített CD-jének, amelyen a népszerű magyar karácsonyi énekeket Ott Rezső vadonatúj hangszerelésében hallhatják.

A hangversenyen Mozart, Schubert és Händel remekműveivel kerülhetnek ünnepi hangulatba, de olyan klasszikusok sem maradnak ki a műsorból, mint Csajkovszkij A diótörő című balettjének részletei.

Rotter Bianka a Magyar Állami Operaház tánckari tagja és Bajári Levente Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész, a Magyar Állami Operaház balettművésze gondoskodnak arról, hogy még teljesebb legyen az élmény.

A koncerten a családosok és gyermekek körében népszerű dallamok is felcsendülnek Füredi Nikolett színésznő, musical énekes jóvoltából.

Legyen részese szeretteivel Ön is ennek a különleges zenei élménynek!

Jegyvásárlás: https://utazenehez.hu/events/klasszikus-karacsony-2021-12-23-200000

Műsor:

Handel: Messiás – Hallelujah
Mozart: Così fan tutte – Nyitány
Hark! The Herald Angels Sing
Stille Nacht
Csajkovszkij: Diótörő – részletek
Frozen – Legyen hó!
Reszkessetek, betörők! – Somewhere in my memory
Schubert: Ave Maria

Vigyázzunk egymásra – Maszkviselés és védettségi igazolvány a koncerten!

Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy jegyvásárlóink előzetes visszajelzéseivel összhangban továbbá az aktuális járványügyi intézkedések alapján, nézőink, fellépőink és munkatársaink biztonságérzetét szem előtt tartva a koncert helyszínére belépni és ott tartózkodni kizárólag orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkban valamint védettséget igazolva lehet.

A nézők a maszkokról maguk kötelesek gondoskodni. Természetesen étel- vagy italfogyasztás idejére az erre kijelölt helyeken a maszkok levehetők.

A védettséget a hatályos jogszabályoknak megfelelően védettségi igazolvánnyal vagy védőoltást igazoló EESZT applikációval kell igazolni. A védettségi igazolványt rendezvényekre való belépéshez negatív PCR-teszttel nem lehet kiváltani. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt az eseményen.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy az eseményre történő belépés szabályai továbbra is változhatnak a kormányzati intézkedések hatására! Kérjük, hogy a jegyvásárlás idején vegye figyelembe azt, hogy a rendezvények látogatásának szabályai a jegyvásárlás és a rendezvény időpontja között is megváltozhatnak. Felhívjuk továbbá tisztelt vásárlóink szíves figyelmét, hogy a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megakadályozására esetlegesen bevezetésre kerülő hatósági intézkedésekben, kihirdetett kormányrendeletekben és egyéb jogszabályokban rögzített kötelező korlátozó vagy tiltó rendelkezések nem minősülnek előre nem látható oknak, ennélfogva a megvásárolt jegyet nem áll módunkban sem visszaváltani, sem más jegyre cserélni. Jegyet kizárólag elmaradt rendezvény esetén váltunk vissza.

Back To Top