Az Intermezzoban Nógrádi Gábor író

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Nógrádi Gábor író.

Nógrádi Gábor neve fogalom a gyerek- és ifjúsági irodalomban. Hosszú pályafutása alatt megszámlálhatatlanul sok kötetet jelentetett meg, de nem kizárólag a szórakoztatás a célja. Persze az is. De ennél sokkal fontosabb, hogy könnyen olvasható, tanulságos és mókás történeteivel valódi értéket közvetítsen. Teszi mindezt úgy, hogy olvasói észre sem veszik, hogy az író valójában tanít, nevel is.

Nemrég elkészült a Hogyan neveljünk?, A nagyikám zseni és a történelemórán is jól használható A mi Dózsánk című Nógrádi Gábor könyvek, regények feladatlapja. Ezekkel együtt 23 mű feladatlapját, illetve játékos tesztjét, totóját lehet ingyenesen letölteni a nogradi.hu honlapról.

Első kiadása után harminc évvel hatszáz számozott példányban jelent meg a Nógrádi Gábor – Cakó Ferenc ITT ÉLTÜNK KÖZTETEK című állatsírverseket tartalmazó kötetének kétnyelvű változata, minden vershez illusztrációval és a szerzők eredeti aláírásával kemény kötésben. Ráadásul péntektől egy hétig az író két könyvét is díjtalanul letölthetjük, ő ezzel ünnepli saját fia, Gergely 50. születésnapját. De ez még csak egy része a fáradhatatlan alkotó jelen munkáinak. Remek időtöltés gyerek és felnőtt számára a Keresd a rímet, vagy a Vigyázz otthon videósorozat is, és arról is lesz szó, hogy vannak akik évtizedek múltán találnak csak rá egy-egy értékes kötetére!

forrás: www.nogradi.hu 

Back To Top