Az Intermezzo vendége Kesselyák Gergely

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Kesselyák Gergely karmester, a beszélgetés középpontjában: IN MEMORIAM SZŐCS GÉZA.

A MÁV Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével a 2020. november 5-én elhunyt Szőcs Géza költő, író, irodalom-tudós, és politikus emlékére ad online koncertet szerdán 19.00 órakor a Zeneakadémián. Szőcs Géza a MÁV Szimfonikus Zenekarnak régi barátja volt, rendszeresen látogatta a zenekar hangversenyeit.

A műsor első részében Mozart: A varázsfuvola és a Don Giovanni népszerű operaáriáit hallhatja a közönség. A második részben Fekete Gyula Excelsior! című kortárs opera részlete mellett a gyász kifejezésére Alekszej Ribnyikov, kortárs orosz zeneszerző szimfóniájának lassú tétele hangzik majd el. Ezt követően Selmeczi György, Szőcs Géza szövegére komponált Szirén, illetve Veron című operáiból hangoznak el részletek.

A hangverseny szólistái: Kele Brigitta – szoprán, Fekete Attila – tenor, Kovács István – basszus. Az esten Szőcs Géza Hitvallás (2009) című írásából Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze olvas föl szemelvényeket. A koncert szünetében az alkalomra készült Meglátni a szirént című kisfilmet láthatja a közönség. Rendező-forgatókönyvíró: Farkas Wellmann Endre. Filmelőzetes: 

A hangverseny megtekintése a MÁV Szimfonikus Zenekar Youtube csatornáján ingyenes.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Back To Top