Mátrai Erik helyspecifikus installációja a MANK Galériában

Az Impresszióban Bálint Edina vendége Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója, fókuszban Mátrai Erik helyspecifikus installációja a MANK Galériában.

A szentendrei MANK Galériában nyílt meg Mátrai Erik Color vacui című helyspecifikus térinstallációja. A kiállítás által a galéria fehér falai helyett a látogatók egy különleges hangulatú, színekben és fényben úszó térbe léphetnek be, melyet a művész kifejezetten erre a tárlatra, a MANK Galéria téri adottságaira és fényviszonyaira komponált.

Mátrai Erik korábbi alkotásai között szerepel a 2016-ban az acb Galériában megvalósult AcbSpace és a 2018-as Color reflex wall című munkája. A fényhatások egyikét, a színtükröződés jelenségét felhasználó munkák – a galéria egész terét betöltő installáció mellett – táblaképek formájában is megjelennek a kiállítótérben. A művész a fény téralakító tulajdonságait kutatja a fehér felületeken megjelenő színtükröződések által. A MANK Galéria terében létrehozott installáció napszaktól és időjárástól függően eltérő intenzitású látványt nyújt, a természetes fény változásai alakítják a színhatásokat.

A fehér falat a színes vásznakról vetülő reflexfények színezik be, a vásznak ezen hatás eléréséhez eszközül szolgálnak. Az installáció befogadása hosszabb, elmélyült szemlélődést kíván a térben, a szemnek időt kell hagyni arra, hogy érzékennyé váljon. A színélmény kiteljesedését a néző mozgása teszi lehetővé. A tárlat szintén látogatható lesz az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő ArtKert összművészeti fesztivál ideje alatt.

 

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. idén ismét megtartja saját szervezésű háromnapos programsorozatát augusztus végén, ahol koncertek képzőművészeti foglalkozások, művészeti séták, táncos performanszok, filmklub és sok-sok zene várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Rendhagyó módon pedig Mátrai Erik tárlatán maga a művész kalauzol végig minket!

forrás: https://szentendre.hu/matrai-erik-kiallitasa-nyilik-a-mank-galeriaban/

Back To Top