Az Impresszióban Lendvai György, a MÁV Szimfonikusok igazgatója

011902

Az Impresszióban Bálint Edina vendége Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatója.

 

Csütörtökön a MÁV Szimfonikus Zenekarral is megünnepelhetjük a Magyar Kultúra Napját, amely 1989 óta ünnep január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.A napról való megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”

A Magyar Kultúra Napjának előestéjén, csütörtökön Kodály, Liszt és Bartók műveket játszik a zenekar a Vigadóból közvetített online koncerten. A magyar zene három legnagyobb alkotójának egy-egy műve nyitja meg a MÁV Szimfonikusok idei sorozatát. A pódiumon két Kossuth-díjas művészt üdvözölhetünk: a zongora mellett Balázs Jánost, a karmesteri pultnál pedig Kovács Jánost.

Kodály Zoltán: Marosszéki táncok Liszt Ferenc: Magyar fantázia Bartók Béla: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára A MÁV Szimfonikus Zenekar 2020-ban ünnepelte alapításának 75. évfordulóját, a jubileum alkalmából tervezett hangversenyek azonban nem valósulhattak meg a koronavírus járvány miatt. A pótlás azonban már tervben van! A koncertet online közvetítik, a linken itt érhetó el : link

Back To Top