ÁRVÁK – ELŐSZÖR BUDAPESTEN

 

Az Intermezzo vendége Horváth János Antal rendező, író, akivel az Árvák című darabról beszélget Bálint Edina, ugyanis a napokban lesz az első budapesti bemutató, majd októbertől a Tesla Laborban már rendszeresen látható lesz a produkció.

A nagy sikerrel bemutatott darab Budapesten először lesz látható jövő szerdán és pénteken. A Manna és a Szentendrei Teátrum támogatásával a kortárs angol író Dennis Kelly: Árvák című darabját Horváth János Antal rendezte. Az égető társadalmi problémákat is felmutató előadásban Lovas Rozit, Lengyel Tamást és Molnár Áront láthatja a közönség a Radnóti Tesla Labor színpadán.

Az alkalmi társulat már a tavasz folyamán kezdett dolgozni az előadás megvalósításán. Horváth János Antal fordította Dennis Kelly darabját, és Tóth Réka Ágnes dramaturggal készítették el a magyarországi bemutató szövegkönyvét. A Tesla Laborban októbertől rendszeresen látható lesz a produkció.

Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat. Szereplőinknek nem biztos, hogy van feloldás, de a nézőknek még lehet.

Back To Top