HOSSZÚLÉPÉS A KÖRÚTON TÚL

 

Vadonatúj sétakönyvvel és újabb négy különleges útvonallal jelentkezett Koniorczyk Borbála és Merker Dávid, a Hosszúlépés két alapítója.

Míg az első rész több építészeti, várostörténeti elemet tartalmaz, a sétáikkal népszerűvé vált szerzőpáros legújabb kötete több különleges, Budapesten élt emberi sorsot mutat be. Mert egy várost nem csak a benne lévő épületek alkotják és azok téglái, egy város igazi építőkövei az ott élő emberek.

Dávidék újra könyvtárakba és levéltárakba vetették magukat, és hónapokon át tartó kitartó munkával még több titkot kutattak ki Budapestről, és legfőképp az itt élő legendás emberekről. A könyv tehát olvasható város- és épülettörténeti kalauzként is, de olvasható különleges, szinte regénybe illő budapesti emberek életkönyveként. S hogy kik ők pontosan?

A Hosszúlépés-könyv második része ezúttal a körúton túlra merészkedik, és négy új városrészt jár be képzeletben: Újpestet, Józsefvárost, a Hegyvidéket és Dél-Pestet, Ferencvárost, Pesterzsébetet és Csepelt.

A kötetből kiderül, szerette-e Újpestet Babits, amikor az ottani gimnáziumban tanított, illetve, hogy milyen körülmények között fordította az Isteni színjátékot? Miként kezdte karrierjét a híres írónő, Szepes Mária Papír Magduska néven a színpadon háromévesen? Hogyan zajlott le Újpesten az első európai bankrablás? Kiderül, milyen erős szaga volt Újpestnek, amire még Kertész Imre is emlékezett. Mi köze volt a Nobel-díjas fizikus Wigner Jenőnek, aki később Budapestről származó tudóstársaival együtt megalkotta az első atombombát, a bőrgyártáshoz? Ki volt az a félszemű kalózhoz hasonlatos figura, aki remek halászcsárdát vezetett a Népszigeten, melyben még József Attila is megfordult?

A csodás kivitelű album arra is rádöbbent minket, hogy nem létezik nagyobb csoda a valóságnál.

 

Az Intermezzo vendége: Merker Dávid, a Hosszúlépés. Járunk? társalapítója

INTERMEZZO – Bálint Edinával

Adás: 2022.12.01.

Back To Top