DEAD CAN DANCE ÉS UTCAI ÖRÖMZENE KONCERTEK, VALAMINT A TOKAJI BOROK TITKAI A SZERDAI NYITÁNYBAN

A szerdai Nyitányban interjút hallhatnak Prieger Zsolttal, az Anima Sound System vezetőjével az ausztrál Dead Can Dance zenekar közelgő koncertrjéről. A Hangjelek rovat témája az idén 20 éves Spinoza Színház kezdeményezése: ingyenes, utcai örömzene koncertsorozatot rendeznek Erzsébetvárosban – erről Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója beszél. Az Ízlés szerint rovatban Demeter Zoltán borásszal, a Demeter Zoltán Pincészet tulajdonosával a tokaji borok titkairól beszélget Szerémi Nóra. Tartsanak velünk reggel 7-től!

 

DEAD CAN DANCE – BUDAPESTEN

Az ausztrál Dead Can Dance zenekar bejelentette, hogy visszatérnek a színpadra “Europa – 2022” névre keresztelt turnéjukon. Budapesten május 8-án lépnek fel a Papp László Sportarénában. A turnén Brendan Perry, Lisa Gerrard és a teljes háttérzenekar folytatja teltházas 2019-es koncertsorozatukat, amelyet legutóbbi stúdióalbumuk, a Dionysus ihletett. A zenekar repertoárján szerepelnek majd több mint három évtizedes pályafutásuk legsikeresebb dalai, beleértve a hőn szeretett klasszikus munkáikat a The Serpent’s Egg, Aion és az Into The Labyrinth című albumokról. A Reggeli Expresszben a koncertről Prieger Zsolttal, az Anima Sound System vezetőjével beszélget Szerémi Nóra.

 

UTCAI ÖRÖMZENE MINDENKINEK ERZSÉBETVÁROSBAN

Ingyenes, utcai örömzene koncertsorozatot indít a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Spinoza Színház az Erzsébetvárosi Önkormányzattal és a Mazsihisszel közösen. Május 5-étől szeptember 8-áig minden csütörtökön, délután 4 és 5 óra között a zsidó világzene hazai sztárjai lépnek fel a Carl Lutz-emlékműnél, a Dob utcában. A koncertsorozatról a Hangjelek rovatban Sándor Annával, a Spinoza Színház igazgatójával, a program kitalálójával beszélget Szerémi Nóra.

 

A TOKAJI BOROK TITKA

Az Ízlés szerint rovatban Demeter Zoltán borász, a Demeter Zoltán Pincészet tulajdonosa a vendégünk, egyenesen Tokajból, aki 2013-ben elsőként kapott Tokajban pezsgőkészítésre jogosító engedélyt, és gyakorlatilag azonnal palackozta is a 2012-es évjáratot. Ettől az időponttól kezdve minden beérkező szőlőbogyó csak címkézett borként távozhatott. Nem dolgozik bérben, minden nedű helyben készül, ami – ahogy ő fogalmaz: “Óriási meló, óriási lehetőség és óriási szabadság. Egyben a kézműves hitelesség alapja.”

 

Back To Top