CSÁRDÁSHANGULAT A VÖRÖSMARTY TÉREN!

Csütörtöktől vasárnapig tart a Csárdafesztivál a Vörösmarty téren. A magyar virtus íze és ritmusa beköltözik a belváros szívébe. Közel 50 színpadi produkciót láthatt a közönség, lesz nóta, cigányzene, népzene és néptánc is.

A Kárpát-medence népi kultúrájának sokszínűségét bemutató előadások mellett gasztronómiai kalandozásban is részünk lehet, hiszen a magyar csárdakultúra hagyományos remekeit kóstolhatjuk meg. Ezen felül asztali muzsika és flashmob-szerűen megjelenő néptáncbemutatók is várják a népi hagyományokat kedvelő látogatókat.

Lesz rendhagyó divatbemutató az Aurora FolkGlamour szervezésében. Hogyan kapcsolódhat össze a hagyomány és a mai modern divat világa?

Láthatjuk a Magyar Táncrapszódiát a Duna Művészegyüttes előadásában, jönnek a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosai, fellép a Szilvási Gipsy Folk Band, a Kolo zenekar és a Kecskemét Táncegyüttes is.

Naponta többször is lesz csárdabemutató Kovács Lázár séffel, aki a különböző magyar tájegységek csárdáinak és ételeinek szenteli előadásait. Ebből is ad ma ízelítőt az Intermezzoban, ahol megtudhatjuk, hogyan alakult ki a csárdakultúra, kik voltak a törzsvendégek, mit ettek-ittak, táncoltak és muzsikáltak az emberek. És valójában mi is az a csárda? Vendéglő? Kocsma? Mulató? Vagy mindez egyben?

 

Vendégünk: Kovács Lázár séf, a Csárdafesztivál házigazdája

INTERMEZZO  – Bálint Edinával
Adás: 2022.08.16.

Back To Top