MISSION IMPOSSIBLE FILMEK ZENÉI A CINEMUSIC-BAN

 

A Cinemusic mai adásában a Mission Impossible filmekről lesz szó, a Fantom protokollt és a Titkos nemzetet mutatjuk be. A sorozatok közül a Tökéletes bolygó c. Richard Attenborough dokumentum széria kerül sorra Ilan Eskheri zenével. Az utolsó fél órában pedig a Több, mint sport című filmről ejtünk szót. Tartsanak velünk ma is, várja Önöket a szerkesztő Varga Ramona és a műsorvezető, H. Varga Mariann.

 

A műsorban szó lesz a Fantom Protokoll című Mission Impossible filmről, amelynek kezdő képkockáin a magyar Parlamentet és Budapest egyéb impozáns épületeit láthatjuk madártávlatból. Azután az idill persze hamar szertefoszlik, mert a pályaudvar mellett egy csinos bérgyilkosnő egy szimpatikus ügynököt likvidál…

2015-ben került a mozikba az ötödik rész, a Mission Impossible: Titkos nemzet, amelynek zeneszerzője Joe Kramerer volt. A korábbi filmek esetében Danny Elfman, Hans Zimmer, valamint a két filmet is jegyző komponista Michael Giacchino, mind más-más színt vitt a széria életébe. A Titkos Nemzet zeneszerzője azonban Joe Kraemer lett.

„Tudtam, hogy ezúttal jóval tematikusabbnak kell lennem, amihez nagyobb teret is biztosít majd számomra a film” – nyilatkozta Michael Giacchino, aki a Mission: Impossible – Fantom protokoll révén másodjára dolgozhatott IMF-ügynökök küldetését kísérő muzsikán.

A műsorban a Tökéletes bolygó című 5 részes dokumentumsorozatból csendülnek fel dallamok, mellyel virtuálisan elutazhatunk a Bahamákra, az oroszországi Kamcsatkára vagy a Galapagosz Szigetekre. Az IMDB-n 9,1 ponton álló, és az idei évben Emmy Díjra is jelölt sorozat zenéjét a brit származású, BAFTA Díjjal is kitüntetett Ilan Eshkeri vetette papírra. A Sir David Attenborough narrációjával és „felügyelete” alatt készült produkció idén januárban mutatkozott be a BBC csatornáján, mely a természeti erőkre, az időjárásra, a vulkánokra és a napenergiára fókuszál és természetesen felhívja a figyelmet bolygónk védelmére is.

Végül a sorozatok blokkban a Több, mint sport című alkotásról lesz szó, valamint annak Christophe Beck jegyezte zenéjével. E
témában olyan közkedvelt mozik születtek már, mint a Mindent a győzelemért, az Emlékezz a titánokra!, a Minden héten háború, vagy a Péntek esti fények, de ide tartozik a Warner Bros, a Legendary Pictures és a Thunder Road Pictures égisze alatt készült, megtörtént eseményeken alapuló Több, mint sport is. Bár ez utóbbi anyagi sikert nem hozott a stúdióknak, témája és zenéje szempontjából egyaránt említésre méltó alkotásról beszélhetünk.

Műsor: Cinemusic

Adás: Vasárnap 17:00

Műsorvezető: H. Varga Mariann

Back To Top