HÁTBORZONGATÓ FILMZENÉK A CINEMUSIC-BAN

 

Vasárnap délután 17 órától ismét jelentkezik a Cinemusic, a filmzenék műsora. Ezúttal leginkább a borzongásé a főszerep, hiszen éppen ma van Halloween napja. A szerkesztő Varga Ramona, a mikrofonnál H. Varga Mariann. 

 

Elsőként a Setét torony című film zenéje szól, amelyet Junkie XL írt. A Setét torony alapjául Stephen King nyolcrészes regény folyama szolgált. Ez életművének központi része, amelynek első kötete 1982-ben jelent meg. A sorozat műfaját nehéz meghatározni, mivel sci-fi, fantasy, horror és western elemeket is tartalmaz. A ciklus címe Robert Browning angol költő azonos című versét idézi, amely a sorozat valamennyi kötetének elején megtalálható.

Majd a Predator című horror film zenei aláfestése szól Alan Silvestri tollából. A Predator filmek nemcsak mozifilmként népszerűek, hanem a filmzenekedvelők körében is különös népszerűségnek örvend. A Magyarországon „Ragadozó” címmel bemutatott első filmet az akciófilmekben jártas John McTiernan rendezte. Az aláfestés Alan Silvestri nevéhez fűződik, aki ezúttal is remek munkát végzett. A film főtémáját nagyon sokszor említik a szerző életművével kapcsolatban. Silvestri az akciófilmhez négy témát is készítet, mellyel többek között a kommandós csapatot és az idegen lényt is megjeleníti a zene eszközeivel.

Sorozatblokkunkban egy szuperhős bukkan fel a Jupiter hagyatéka című szériából, melynek dallamvilágát Stephanie Economou jegyzi. A sorozatot a Netflix csatorna májusban tűzte műsorára. A szériát az a Steven DeKnight jegyezte, aki a 2010-ben bemutatott, nagy sikerű „Spartacus” című sorozatot is készítette. A Jupiter Hagyatéka Mark Millar skót származású író képregénye alapján készült, akinek eddig például a „Kingsmans” és a „Wanted” című filmek alapjául is szolgáló füzeteket is köszönhetjük.

A Filmzene.net portál munkatársainak összeállításában premierre kerül sor, ugyanis nemrég óta vetítik a mozik a Venom 2 – a Vérontó című akciófilmet, melynek zenei világával itt nálunk is megismerkedhetnek. A szuperhősök mellett Hollywood az antihősöknek is egyre nagyobb teret enged. Hancock, Jonah Hex, Deadpool, Szellemlovas, Punisher és Az öngyilkos osztag tagjai mellett Venom is e folyamat eredményeként léphetett színre, utóbbi ráadásul a színészként, rendezőként és producerként egyaránt tevékenykedő Andy Serkis rendezésével készült Venom 2. – Vérontónak hála immáron harmadjára tűnhetett fel a vásznon.

Műsor: Cinemusic

Kezdés: Vasárnap 17:00

Műsorvezető: H. Varga Mariann

Back To Top