A DŰNE CÍMŰ KULTIKUS SCI-FI ZENEI ANYAGÁNAK RÉSZLETEI A CINEMUSICBAN

 

A vasárnap 17 órakor kezdődő Cinemusic első felében Denis Villeneuve rendező két sci-fijének zenei anyaga szólal meg. Elsőként az Érkezés, melyhez Jóhann Jóhannsson komponált aláfestést, majd a tavaly októberben bemutatott és óriási sikerrel vetített Dűne című kultikus film zenei részletei hallhatók, melynek zeneszerzője az Oscar díjas Hans Zimmer. A sorozat blokkban az Északi vizeken című széria, utolsó félóránkban pedig a Tökéletes másolat című film zenei kísérete szólal meg.

2016-ban mutatták be az Érkezés című sci-fit Denis Villeneuve rendezésében, olyan színészekkel a főszerepben, mint Amy Adams, Jeremy Renner és Forest Whitaker. A film zenéjét az izlandi Jóhann Jóhannsson komponálta. Sajnos a tehetséges zeneszerző 2018-ban, 48 éves korában elhunyt.

Tavaly október végén robbant be a mozikba Denis Villeneuve nagyszabású sci-fi víziója a Dűne. Frank Herbert sokak által méltatott drámájának egy korábbi emlékezetes adaptációját David Lynch készítette még 1984-ben,de készült belőle mini sorozat is 2000-ben. A tavalyi bemutatott nagyszerű alkotás nagy részét Magyarországon forgatták, kivéve természetesen a sivatagban játszódó jeleneteket, amelyek Jordániában készültek.

Sorozatblokkunkban az Északi vizeken című szériából hallhatunk részleteket. A produkció a brit BBC, a kanadai CBS és az amerikai AMC csatorna összefogásában jött létre, Ian McGuire, brit író és akadémikus azonos című regénye alapján, mely megjelenése évében, 2016-ban a New York Times top 10 legjobb művei között kapott helyet. Az Északi Vizeken című, 5 részes sorozat zenéjét a kanadai, elsősorban az elektronikus zene köreiben ismert Tim Hecker komponálta, aki először 2016-ban próbálkozott meg a filmzeneszerzéssel, méghozzá a Jason Lew által rendezett „Szabad Világ” című drámában.

https://www.youtube.com/watch?v=uFBUIK5hLHY

A Cinemusic adását a 90-es évek közepén bemutatott krimi/thriller, a Tökéletes másolat zenéjével zárjuk, melyet Christopher Young jegyez. Young a 90-es évek derekára már népszerű horror-zeneszerzőnek számított, ugyanakkor a thrillerek világában is sikerült hírnevet szereznie az 1992-es Jennifer 8-nek köszönhetően, s az ott megteremtett alapokat, atmoszférát 1995-ben két alkotásnak köszönhetően gördíthette tovább: az egyik Az őrület fészke, a másik pedig a Tökéletes másolat volt.

Műsor: Cinemusic
Adás: 2022.01.23.
Műsorvezető: Háver-Varga Mariann
Szerkesztő: Varga Ramona

Back To Top