A Cinemusic vendége Bill Conti

A Cinemusic feburár 21-i adásában Bill Conti amerikai zeneszerző lesz a vendégünk. A vele készült interjú mellett, természetesen ikonikus filmzenéiből is hallhatnak részleteket.

 

 

Bill Conti 1942 áprilisában, Rhode Island szigetén született. Már 15 éves korától egy helyi jazz együttesben játszott, majd a híres Juilliard iskolában képezte magát tovább. Pár évre Olaszországba költözött, ahol híres zeneszerzőknél tanult, és karmesterkedett.


Visszatérése után Paul Mazursky rendező kérte fel „Blume in Love” („Szerelmes Blume”) vígjátékának zenei aláfestésére. A jazz-zenés múltat remekül kamatoztatva Bill Conti nagy sikert ért első filmzenéjével, ezután sorban érkeztek a felkérések. „Harry and Tonto” („A macskás öregúr”), „Pacific Challenge”, „Next Stop”, „Greenwich Village”. 1975-ben New Yorkban találkozott Robert Chartoff producerrel, aki épp zeneszerzőt keresett a Sylvester Stallone forgatókönyvéből készülő, „Rocky” című bokszfilmjükhöz.

Megegyezés született, és a Mester megírta élete talán legfontosabb filmzenéjét, melyet az Amerikai Filmakadémia egy Oscar-díj jelöléssel ismert el. Innentől kezdve nincs megállás, jobbnál-jobb ajánlatokat kapott, melyekre jobbnál-jobb filmzenékkel válaszolt: a bokszoló történetének folytatásai, „Gloria”, „Private Benjamin” („Benjamin közlegény”), valamint egy James Bond-film, a „For Yours Eyes Only” („Szigorúan bizalmas”), mely főcímdaláért ismét Oscar-díj jelölésben részesült. A teljes elismerést az 1984-es év hozta meg, amikor a Philip Kaufman mára már klasszikussá vált drámájának, a „The Right Stuff””-nak („Az igazak”) zenei aláfestéséért megkapja az arany szobrocskát. Ezek után hallhattuk zenéjét a „Karate Kid” („Karate kölyök”), az „F/X” („Trükkös halál”), vagy a „Nomads” („Horda 2.”) alatt.

A jazzrajongók örömére elvállalta a „The Thomas Crown Affair” („A Thomas Crown-ügy”) feldolgozásának komponálását, melynek dallamai fiatalkori munkáit idézik. Rengeteg elismerés éri a Mestert, 14-szer nyerte el a ASCAP Film & Television Music Awards díját (köztük 1995-ben életműdíjat), valamint begyűjtött 8 Emmy-, és 3 Golden Globe-díjat.
Conti a filmzenerajongók körében a „Rocky”-sorozat zenéin túl régi klasszikusairól nevezetes: „F.I.S.T.” („Ö.K.Ö.L.”), „Escape to Victory” („Menekülés a győzelembe”), „I, The Jury” („Egyszemélyes esküdtszék”), „North & South” („Észak és Dél”),”Masters of the Universe” („A világ ura”) és a „The Big Blue” („A nagy kékség”) zenéjének amerikai változata.

Az Akadémia egyik legelismertebb zeneszerzője, bár nem elsősorban a díjak tekintetében: 1990 óta szinte az összes díjátadási ceremónia szimfonikus aláfestésének felelőse. Nyolcvanas években szerzett kivételes érdemeit a mai napig őrzi, mint kiváló zenei rendező és karmester, s miközben a világot járja olyan zenekarokkal, mint a London Symphony Orchestra, a Boston Pops, a római RAI Orchestra, vagy a müncheni Graunke Orchestra, filmes produkciókban már kerüli a rivaldafényt, s csak kisköltségvetésű művészfilmekhez, vagy vígjátékokhoz komponál aláfestést.

forrás: Emesz Csaba filmzene.net

Back To Top