Kategória: Podcast

STUART MÁRIA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN

  A Szegedi Nemzeti Színház április 8-án mutatja be Donizetti Stuart Mária című operáját koncertszerű előadásban, két részben, olasz nyelven. A szöveget Giuseppe Bardani írta Friedrich Schiller azonos című műve alapján. A mű első változatát Buondelmonte címmel 1834. október 18-án mutatták be a nápolyi Teatro di San Carlóban, majd a végleges változatot 1835. december 30-án […]

BEETHOVEN+ VASÁRNAP DÉLELŐTT A MÁRAIKULTBAN

  A március a nők hónapja a MáraiKultban. A Beethoven+ kamarakoncertek védjegye a kötetlen hangulat, bevezetés a klasszikus zene rejtelmeibe olyan módon, hogy az előadók beavatnak a művek előadói hátterébe. Az előadás bevételét a Budapest Bike Maffia szervezetnek ajánlják fel az ukrajnai menekültek megsegítésére. A pénteki Impresszióban a hangversenyről Rohmann Ditta gordonkaművészt kérdezi Bálint Edina. […]

KORTÁRSAK VAGYUNK – ÁPRILIS VÉGÉN INDUL A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

  A tavalyi online fesztivál után idén ismét személyesen vehetünk részt a főváros egyik legnagyobb múltú kulturális rendezvénysorozatán. Április 29. és május 15. között 30 helyszínen, több mint 100 eseménnyel vár minden kortársat a hagyományt újraértelmező és a részvétel lehetőségét kínáló városi ünnep, a 42. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az Intermezzo vendége Gáspár Máté, a Budapesti […]

BETONOGRÁFIA – GÖNCZ DALMA KÜLÖNLEGES ALKOTÁSAI BETONBÓL

  A Reggeli tárlat vendége Göncz Dalma betonművész, aki Szerémi Nórának elárulta, hogyan lesz a rideg betonból műalkotás. Göncz Dalma Budapesten élő és alkotó művész. Témáit olyan festett és mintázott formában szereti feldolgozni, amelyeknél látható és érzékelhető az ellentétek szimbiózisa. A differenciáltság anyagában és mondanivalójában is fellelhető. Anyagát tekintve: a megformált rideg beton felületek, illetve […]

BACH KERESZTKANTÁTÁK AZ EIFFEL MŰHELYHÁZBAN

  Pénteken fél kilenc után jelentkezik az Opera Extra. A vendég Kovács István, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, akivel a Bach: Keresztkantáták című előadásról beszélget Tari Ibolya. A Bach-estet március 26-án mutatják be az Eiffel Műhelyházban. Az Opera törekszik a műfaji határok kitágítására, s ez újabb izgalmas kísérletben ölt testet: egy olyan előadásban, amely a nagy, basszushangra […]

EMBER MÁRK A PÉNTEKI MÚZSA VENDÉGE

  A Múzsa rovat pénteki vendége egy sokoldalú fiatal színész és énekes, Ember Márk, aki a színház mellett filmekből, tévésorozatokból is ismerős lehet, jelenleg pedig egy televíziós show résztvevője. A 2020/2021-es évadtól a Thália Színház művésze. Több darabban is játszik, és javában próbál Jean Cocteau: Rettenetes szülők című darabjában, amelyet április 9-én mutatnak be a […]

MAKERS’ MARKET – MŰVÉSZETI VÁSÁR LESZ A TURBINA KULTURÁLIS KÖZPONTBAN

  A Reggeli Expressben egy vásárra invitáljuk az érdeklődőket. A Turbina Kulturális Központban március 20-án rendezik meg a Makers’ Marketet, ahol kortárs képzőművészek, iparművészek termékeiből válogathatunk. A Reggeli Expressben Szerémi Nóra a vásárról beszélget Boldizsár Károllyal, a Bomo Art Budapest papírmanufaktúra alapító-tulajdonosával és a Makers’ Market egyik ötletgazdájával. Az ötlet egy könyvből született, a Makers […]

MEGOLDJUK OKOSAN – FÓKUSZBAN AZ OKOSINTERNET

  Idén már 22. alkalommal szervezik meg a könyvtárak az Internet Fiesta programjait. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség ismét összehangolt eseményekre biztatja az intézményeket. Az Impresszióban erről Ramháb Máriát, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnökét kérdezi Bálint Edina. Évtizedek alatt az internet mindennapjaink részévé vált. Szinte minden korosztály számára nyújt hasznos információkat, munkát, tanulást támogató […]

MODERNISTA ÚJJÁSZÜLETÉS A TERMÉSZET EREJÉVEL – BESZÉLGETÉS AZ ÉV LAKBERENDEZŐJÉVEL

  A Lakberendezők Országos Szövetsége 2003 óta évente meghirdeti az “Év Lakberendezője” pályázatot. 2021-ben a Modernista újjászületés a természet erejével című pályamű kapta, amely Papp Linda építész – belsőépítész alkotása. Az Architektúra rovat vendége Papp Linda, akivel Tari Ibolya arról beszélget, milyen kihívásokat tartogatott a tervezés, mi volt a legkedvesebb feladata a munka során, és […]

AZ IDEI OSCAR, ÉS MINDEN, AMI MÖGÖTTE VAN A VETÍTŐBEN

  Csütörtökön ismét Vetítő: most minden az Oscar-díj körül forog, amit idén március 27-én adnak át. Szerémi Nóra Dudás Viktor filmszakértővel az Oscar kulisszatitkairól beszélget. Szó lesz a díjátadó közvetítéséről, illetve arról, hogy sajtó munkatársként vagy nézőként hogyan lehet kijutni az Oscar-gálára, illetve mi történik a háttérben a közvetítés alatt. Idén csavartak egyet a jól […]

Back To Top