Kategória: Papageno

OKTÓBER 8. A DALSZERZŐK NAPJA

Október 8-án ünnepeljük a Dalszerzők Napját – mindazokat a zeneszerzőket és szövegírókat, akiknek kedvenc dalainkat köszönhetjük. Erről beszélgettünk Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerzővel, a Dalszerzők Napja egyik nagykövetével a Papagenoban.    Az első Dalszerzők Napját 2018-ban, az Artisjus Egyesület kezdeményezésére ünnepelték meg. Az Artisjus kezdeményezésének célja, hogy ezen a napon nagyobb figyelmet szenteljünk annak a 13 ezer […]

ARABELLA STEINBACHER ÉS A FREIXENET SZIMFONIKUS ZENEKAR A ZENEAKADÉMIÁN

A madridi Reina Sofía Zeneakadémia együttese európai turnéval ünnepli a rangos intézmény fennállásának 30 éves jubileumát. Arabella Steinbacher hegedűművész társaságában, Andrés Orozco-Estrada vezényletével a Freixenet Szimfonikus Zenekar október 7-én a madridi Teatro Realban, október 9-én a Pozsonyi Zenei Fesztivál programjaként a pozsonyi Vigadóban (Reduta), október 10-én a budapesti Zeneakadémián, október 12-én pedig a Jeunesses Musicales […]

A MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG ELNÖKE ISMÉT BÁGYI BALÁZS

A Magyar Jazz Szövetség elnöke, ismét a dobos-zeneszerző Bágyi Balázs, a magyar jazz-élet egyik meghatározó, külföldön is rendszeresen koncertező művésze.Vele beszélgettünk a Papagenoban.    Számos formáció tagjaként szinte minden műfajban alkot, különleges, melodikus dobolási stílusa komplex zenei élményt nyújt, húszas évei óta vezeti saját zenekarait. Több alkalommal vett részt turnén az Amerikai Egyesült Államokban és az egyetlen magyar […]

A HÉTEN KEZDŐDIK AZ ART MARKET BUDAPEST

Az Art Market Budapest Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, amelynek alapító-igazgatója Ledényi Attila műgyűjtő. Vele beszélgettünk a héten kezdődő Art Market Budapestről.    A 2011 -ben alapított nemzetközi művészeti vásár egyedülálló művészeti kompozíciót mutat be Budapesten, kulturális szempontból az egyik legvonzóbbnak tartott európai városban, kiemelt jelenlétet biztosítva a friss és […]

AZ OROSZ ZENEI FESZTIVÁL FÓKUSZÁBAN CSAJKOVSZKIJ

Október 1. és 10. között  4. alkalommal rendezik az Orosz Zenei Fesztivált. Az idei évben is Csajkovszkij lesz fókuszban, akinek tavaly ünnepeltük születésének 180. évfordulóját, de a vírushelyzet miatt nem volt lehetőség a teljes programot megtartani, így most ezt szeretnék bepótolni a szervezők. Erről beszélgettünk Szabó Marcell zongoraművésszel, az Orosz Zenei Fesztivál alapítójával a Papagenoban.  […]

TAMÁSTÓL TEOIG CÍMMEL JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A ZENEAKADÉMIÁN

Október 3-án Tamástól Teoig címmel, jótékonysági koncertet rendeztek a Zeneakadémián,  a Szent János Kórház Gasztroenterológiai Osztálya számára. Erről beszélgettünk Tóth-Vajna Zsomborral a Papagenoban.     Az esemény immár hagyományosnak mondható, hiszen Dr Székely György gasztroenterológus főorvos évek óta rendez koncerteket a kórház javára, s ezeken mindig neves művész barátok lépnek fel, mint ahogyan idén is, […]

WE CAN HANDEL IT! – ZSOVÁR JUDIT ÉS A SIMPLICISSIMUS ESTJE

We can Handel it! Címmel, október 7-én hallhatjuk Zsovár Judit és a Simplicissimus Kamaraegyüttes koncertjét az Óbudai Társaskörben. Erről beszélgettünk Németh Zsomborral, a formáció művészeti vezetőjével a Papagenoban.   George Frideric Handel – avagy Georg Friedrich Händel – neve minden hangversenylátogató számára biztosíték arra, hogy ikonikus alkotásai megszólaltatásával, különleges élményben lehet része. Händel gazdag életművének […]

PAPAGENO KLASSZIK, BENNE TAMÁSTÓL TEOIG JÓTÉKONYSÁGI KONCERT ÉS OROSZ ZENEI FESZTIVÁL

  Papageno Klasszik szombaton délelőtt 10 és 12 óra között, a Klasszikon. Várja hallgatóit a szerkesztő Kádár-Csoboth Judit, Zólyomi Dániel technikus és a műsorvezető H.Varga Mariann. Egy kis ízelítő a műsorból.   Sára Sándor nevét viseli ezentúl a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, az MTVA vetítő- és koncertterme. Tamástól Teoig címmel rendeznek jótékonysági koncertet október 3-án […]

RÁNKI DEZSŐ ZONGORAMŰVÉSZ KEREK SZÜLETÉSNAPOT ÜNNEPELT

Szeptember 8-án ünnepelte hetvenedik születésnapját Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas és Prima Primissima díjas zongoraművész, a Nemzet Művésze, akivel a Papagenoban beszélgettünk.     Ránki Dezső tizenhét évesen nyert felvételt a Zeneakadémiára, rögtön a második évfolyamra, közben befejezte középiskolai tanulmányait, majd huszonegy évesen kapta meg diplomáját. A híressé vált Kadosa Pál osztályban, Jandó Jenő és Kocsis […]

A FÜVÉSZKERT 250 ÉVE – KÖNYV HAZÁNK ELSŐ BOTANIKUS KERTJÉRŐL

  „A Füvészkert 250 éve” című könyv az ELTE Füvészkertet, hazánk első botanikus kertjét mutatja be. A könyv szerzői Isépy István és Papp László botanikus, akivel a Papagenoban beszélgettünk.     A Füvészkertet 1771-ben Nagyszombatban alapította az Orvosi Kar Növénytani és Vegytani Tanszékének első professzora és a hozzá tartozó botanikus kert első igazgatója, Winterl Jakab. A kert az orvostanhallgatók képzését […]

Back To Top