BALOG JÓZSEF ZONGORAMŰVÉSZ A KLASSZIK PORTRÉBAN
A Klasszik Portré vendége kedden 8 óra után Balog József Liszt Ferenc-díjas és Lajtha-díjas zongoraművész. Balog József a fiatal zongorista generáció egyik legtehetségesebb tagja, a világ 3 kontinensének több mint húsz országában koncertezett már kamarazenészként és szólistaként egyaránt. Standard zongorista repertoár mellett szívesen játszik ritkán előadott, valamint jazz ihletésű műveket, nevéhez fűződik megannyi kortárs […]
NÉGY ÉVTIZED UTÁN IS CSODÁSAN SZÓL A BUDAPEST RAGTIME BAND
Az Intermezzo vendége Gayer Ferenc, a Budapest Ragtime Band bőgőse, zenekarvezető. A Budapest Ragtime Band, a magyar tradicionális jazz-élet talán legpatinásabb együttese 1980-ban alakult főiskolát illetve Zeneakadémiát végzett művészekből. A zenekar célja a ragtime muzsika hagyományainak ápolása mellett több tradicionális amerikai zenei műfaj bemutatása, életben tartása és népszerűsítése a magyar közönség körében. […]
SZÍNÉSZET ÉS FOTÓZÁS – TROKÁN NÓRA KÉT NAGY SZENVEDÉLYE
A hétfői Intermezzoban az Impresszió vendége Trokán Nóra színművész. Napokon belül megjelenik Trokán Nóra első könyve, egy fotóalbum, a Mielőtt. Ebben előadások előtti pillanatokban látható 140 színészről közel 200 fotó, bemutatva, hogy szellemülnek át 18 órától az előadásuk kezdéséig karaktereikké a színészek. A Katona József, az Örkény, a Vígszínház és további társulatok […]
KISS MARI SZÍNÉSZNŐ A PRESSZÓ VENDÉGE
Hogy volt közös öltözője Psota Irénnel, mikor vitt az egész Madách Színháznak rengeteg zserbót és hasét Dajka Margit, kitől kapott fűzőt a Madách Színházban? – ezekről is beszélgetünk Kiss Mari színésznővel a Presszóban hétfő este 7 órától. A színésznő nem váltogatja túl gyakran a színházait, de mindig pontosan érzi, mikor kell lépnie. Amikor […]
SZENES ISTVÁN BELSŐÉPÍTÉSZ A KÖNYVJELZŐ ROVAT VENDÉGE
A Könyvjelző rovat vendége hétfőn 9 óra után Szenes István Ybl Miklós-díjas, valamint az Érdemes művész címmel kitüntetett magyar belsőépítész, akivel a nevét viselő eddigi munkásságát és életét áttekintő könyvről beszélgetünk. Az MMA Kiadó gondozásában megjelent könyvben Dvorszky Hedvig értő tolmácsolásában Szenes István változatos életútjának meghatározó mérföldköveit ismerhetjük meg. A képzőművészeti indíttatású életpálya a […]
SZENT CECÍLIA, A ZENE VÉDŐSZENTJE A KLASSZIK ANEKDOTÁKBAN
Klasszik Anekdoták témája 8 óra után Szent Cecília, a zene védőszentje. Békéssy Lili Veronikával zene történésszel, a Klasszik Rádió zenei szerkesztőjével vesszük át, hogy milyen zenei, képzőművészeti alkotásokban jelenik meg Szent Cecília alakja. Szent Cecília szentként tisztelt szűz és vértanú, a tizennégy segítőszent egyike. Neve egyike azon hét nőnek, aki a szentmise római kánonjába […]
HEGEDŰS ENDRE ZONGORAMŰVÉSZ A REGGELI EXPRESS VENDÉGE
A Reggeli Express vendége hétfőn Hegedűs Endre, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zenepedagógus. 2021. november 23-án a Zeneakadémia Nagytermében Hegedűs Endre zongoraművész Chopin-estjére kerül sor „Tiszta volt, mint egy könnycsepp” címmel, amelyen közreműködik Hegedűs Katalin zongoraművész. A mesterművek sorából a művész nagy szeretettel választotta ki a legszebb darabokat, hogy megtalálja az utat […]
EXKLUZÍV INTERJÚ GEORGE FENTONNAL A CINEMUSICBAN
A mai Cinemusicban exkluzív adással várjuk a hallgatóinkat, hiszen ismét egy népszerű, sőt ezúttal ötszörös Oscar díjra jelölt zeneszerző lesz a vendégünk! A mai alkalommal George Fenton zeneszerzővel ismerkedhetnek meg. A műsorban részletet hallhatnak egyebek mellett az Anna és a király című film zenéjéből, valamint A Gandhi című film aláfestéséből, a felvételen közreműködött […]
SZABÓ T. ANNA KÖLTŐ, MŰFORDÍTÓ A CAPRICCIO VENDÉGE
A Capriccio vasárnapi vendége Szabó T. Anna költő, műfordító lesz. Beszélgetünk a nyelv változásairól, például arról, arról hogy írók vannak-e vagy írónők. A költészet és a zene kapcsolata nagyon fontos Szabó T. Anna művészetében, ezekről az összefonódásokról, az alkotói folyamatról és a költészet személyességéről is szó lesz az adásban. Szabó T. Anna […]
TASNÁDI CSABA MŰVÉSZETI VEZETÉSÉVEL INDUL ÚJRA A VIDÁM SZÍNPAD
Vasárnap délelőtt 10 órakor Bálint Edina várja Önöket a Duettel, melynek vendége Tasnádi Csaba, rendező, a Vidám Színpad művészeti vezetője. Az elmúlt időszakban a színház tulajdonosa és igazgatója, Böröndi Tamás színművész tragikus elvesztése, a pandémia miatti több hónapos szünet, valamint a színháznak otthont adó Eurocenter bezárása és felújítása miatt többszörös nehézséggel kellett […]
