Kategória: Reggeli Tárlat

Mesélő Budapest előadás sorozat, Ünnepi jótékonysági hangverseny, és Születésnapi ünneplések özöne a Néprajzi Múzeumban! a keddi Nyitányban

Mesélő Budapest előadás sorozat Tittel Kinga, a Mesélő Budapest című kötet szerzője háromrészes előadás-sorozattal várja az érdeklődőket a rákosligeti Csekovszky Árpád Művelődési Házba. Október 3-án általános várostörténeti érdekességekről és Rákosliget helytörténetéről mesél, míg november 22-én a Kolodko-féle miniszobrok nyomába indul a közönséggel, az utolsó előadáson december 5-én pedig a Budapestre látogató híres zeneszerzőkről fog mesélni […]

Pest fölött az ég – Kamondy Ágnes estje, Elfelejtett nyelv kiállítás a Resident Art galériában és Gála előadások és premierek a Budapesti Operettszínházban a hétfői Nyitányban

Pest fölött az ég – Kamondy Ágnes estje Kamondy Ágnes Pest fölött az ég című 2019-ben bemutatott – 2024-ben átdolgozott és lemezen is megjelent – zenés színpadi műsorának kibővítésével, és teljes pályájának felvillantásával, életműkoncerttel érkezik október elsején a Zene Házába. A hatvanas évek közepe óta aktív dalszerző-zenész-énekes-színész a magyar underground egyik emblematikus alakja, aki egy […]

Él a zene!, Orlai Produkció 2025/26-os évada és My Broken – RENAISSANCE – Exkluzív Kortárs Művészeti Est a szerdai Nyitányban

Él a zene! Negyedik alkalommal zajlik az Él a Zene!, ami a magyar könnyűzene napja hivatott lenni, és népszerűsíti a magyar dalokat, szerzőket, előadókat. Idén is több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól szeptember 20-án. Újdonság, hogy sportcsarnokokban és stadionokban is magyar dalok hangzanak el. Az ügyhöz csatlakozott többek közt […]

Takács István festőművész életmű-kiállítása, Radnóti Miklós Színház 2025/26-os évada és Minduntalan kiállítás a MűvészetMalomban a csütörtöki Nyitányban

Mezőkövesdi Takács István (1901-1985) festőművész életmű-kiállítása Takács István festőművész az Iparművészeti Iskolában végzett 1927-ben. Mesterei Stein János, Simai Imre és Szentiványi Gyula voltak. Freskói, oltárképei közel 300 hazai templomban megtalálhatóak, a többi közt a budapesti Rózsa téri görög katolikus templomban, illetve több egri és Eger környéki templomban. Munkáira derűs, egyéni színvilág jellemző, vallási témáit gyakran […]

Mezőkövesdi Takács István kiállítása, 9. Independent Label Fair és Thália Színház 2025/26-os évada a csütörtöki Nyitányban

Mezőkövesdi Takács István (1901-1985) festőművész életmű-kiállítása Takács István festőművész az Iparművészeti Iskolában végzett 1927-ben. Mesterei Stein János, Simai Imre és Szentiványi Gyula voltak. Freskói, oltárképei közel 300 hazai templomban megtalálhatóak, a többi közt a budapesti Rózsa téri görög katolikus templomban, illetve több egri és Eger környéki templomban. Munkáira derűs, egyéni színvilág jellemző, vallási témáit gyakran […]

Fortepan ABC projekt és Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál a hétfői Nyitányban

Fortepan ABC projekt – Fortepan közösségi fotóarchívum 15. születésnapja alkalmából A Kieselbach Galéria új kiállítása műtárgyak helyett a XX. századi magyar történelem betűvel írt jeleneteinek sűrűjébe kalauzol a Fortepan fényképei és a mesterséges intelligencia segítségével. Boldog békeidős álmodozás, nosztalgikus, retró időutazás, jelképpé váló hétköznapi momentumok és meghökkentően abszurd helyzetek, a felhőtlen szórakozás pillanatai és szívbe […]

Herschel koncert, World Unseen kiállítás és Átmenet című kiállítás a keddi Nyitányban

Csillagkapu: Égbolt, hegy zene… Herschel koncert! – 08.29. Idén, augusztus 29-én ismét különleges élmény várja a látogatókat a Svábhegyi Csillagvizsgáló parkjában. A komolyzene és a csillagos égbolt találkozása egy felejthetetlen nyáresti koncerten. A XVIII. századi csillagász és zeneszerző, William Herschel emlékére csendülnek fel szimfóniái, miközben az égbolt lassan beborul a csillagok fényével. A koncerten 20 […]

Valós és mesterséges identitások kiállítás a pénteki Nyitányban

MEGHOSSZABBÍTVA! // Valós és mesterséges identitások kiállítás // Kiscelli Múzeum // 2025. szeptember 7. Meghosszabbították szeptember 7-ig a Budapesti Fotófesztivál keretén belül megrendezett Valós és mesterséges identitások című kiállítást a Kiscelli Múzeumban. A mesterséges intelligencia-alapú képalkotó programok térnyerése egyértelműen új fejezetet nyit a fotográfia és a vizuális kultúra történetében, de vajon az AI-posztfotográfia az emberi […]

Lélek kövek kiállítás és Darlington–Tokyo Express kiállítás a csütörtöki Nyitányban

„Lélek kövek” kiállítás Szőke József szobrászművész szabadtéri életmű-kiállítása, a ’Lélek kövek’ 2025. június 19-től szeptember 14-ig látható a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében. A Várkert Bazár és a Pap Kőfaragó Üzem együttműködésében megvalósuló tárlaton több mint félszáz bronz- és márványszobrot állítanak ki. A kiállítás a lélek és az univerzum témáját járja körül. A Reggeli Tárlat vendége […]

Jókai könyvkötője kiállítás és Legyen Tiéd a hegedűnk! pályázat a szerdai Nyitányban

Gottermayer-galaxis. Jókai könyvkötője című új kiállítás Idén ünnepeljük az egyik legjelentősebb írónk, Jókai Mór születésének 200. évfordulóját. Gottermayer Nándor az 1880-as évek elejétől állt szoros együttműködésben a Révai Kiadóval, így kapcsolódhatott be a nagy Jókai-sorozatok munkálataiba is. Az MNMKK Iparművészeti Múzeum Gottermayer-galaxis című időszaki kiállítása nem az írói életművet és nem az író legismertebb műveinek […]

Back To Top