Kategória: Hangjelek

Szabad ötletek jegyzéke monodráma és 25. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál a szerdai Nyitányban

Szabad ötletek jegyzéke monodráma József Attila: Szabad ötletek jegyzéke című monodráma szeptember 28-án lesz látható az RS9 Színházban. Ezen az esten József Attila belső vívódásai elevenednek meg a színpadon Sütő András, nagykanizsai születésű színművész előadásában. József Attila élete végén rendszeresen járt pszichiáterhez. Hetente háromszor jelent meg Gyömrői Editnél, aki ilyenkor arra kérte, hogy próbálja meg […]

NFZ évadnyitó hangverseny és Karmelita Koncertek a csütörtöki Nyitányban

NFZ évadnyitó hangverseny A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományosan egy nappal Bartók Béla halálának évfordulója előtt, szeptember 25-én tartja évadnyitó hangversenyét a Müpában, így tisztelegve a „tiszta forrás” zeneszerzőjének munkássága előtt. Ezúttal Bartók amerikai emigrációban született remekműve, a Concerto szólal meg, előtte olyan francia alkotók: Debussy és Ravel opusaival, akiknek munkásságát Bartók ismerte és nagyra becsülte. […]

Központi Zenekar koncert, Szerelem és szenvedély koncert és 10 éves a 3K a szerdai Nyitányban

A Központi Zenekar 60. évfordulójára írt Kantáta díszbemutatója A Magyar Honvédség Központi Zenekar Magyarország legnagyobb létszámú reprezentatív katonazenei együttese, amelynek kiemelt feladata a legmagasabb szintű állami és katonai protokollrendezvények magas szintű zenei kiszolgálása, valamint a nemzeti és katonai kulturális hagyományok ápolása, népszerűsítése. A Központi Zenekar 2022-ben ünnepelte 60 éves fennállását, és ehhez az eseményhez kapcsolódóan […]

Szárnyalás–Vol–Flight kiállítás és Vendégszerepelés az Emirátusokban a szerdai Nyitányban

Szárnyalás–Vol–Flight kiállítás Reigl Judit születésének 100. évfordulóját kiállításokkal ünnepli számos európai és hazai múzeum. A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár tárlata a berlini Neue Nationalgalerie és a budapesti Szépművészeti Múzeum kiállításait köti össze: míg az előbbi a művész legismertebb alkotói korszakát, az 1950-es és 1980-as évek közötti festményeit tekinti át, az utóbbi Reigl munkásságának első […]

Kapcsolódó nevelés és Zeneszerzők a pódiumon workshop és koncert a hétfői Nyitányban

Kapcsolódó nevelés A Móra Kiadó gondozásában jelent meg A Kapcsolódás: Gyógyító erő a nevelésben című könyv, amelyben ismertetik a kötődési típusokat és a különböző kommunikációs formákat, továbbá a szülő-gyerek kapcsolat dinamikáját. A kötetből megtudhatjuk, szülői szerepünk hogyan segíti önmagunk megértését és lehetőséget kínál személyiségünk fejlődésére, hogy ezáltal hatékonyabb és jobb kapcsolatot alakíthassunk ki gyermekünkkel. Ahhoz, […]

Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje, Örkény Kert és Óbudai Hang-mű-hely a keddi Nyitányban

Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje Idén is megrendezi a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 8. és 10. között. A művészek, múzeumok és templomok városában az összművészeti, szakrális fesztiválon kitárják kapuikat a szentendrei templomok a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt. A Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének üzenete idén a „közösség”. A rendezvénysorozat […]

Büszkeségeink, a Hungarikumok kiállítás, eSzínház Fesztivál és Szászné Réger Judit hegedűtanár a hétfői Nyitányban

Büszkeségeink, a Hungarikumok kiállítás Hagyomány, tradíció, érték Büszkeségeink, a Hungarikumok címmel időszaki kiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a budapesti Vajdahunyadvárban. A Büszkeségeink, a Hungarikumok című tárlat összegyűjtve mutatja meg a magyarság kincseit: nyelvünk, irodalmunk, tudományunk eredményeit, az egykori és mai lángelmék teljesítményeit. A kiállításon együtt vannak jelen a történelmi múlt a tudomány és a […]

Food Truck Show 2023, 75 éves a Gyermekvasút és Óbudai Hang-mű-hely a csütörtöki Nyitányban

Kincsem+ TUTI Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Food Truck Show 2023 Kincsem+ TUTI Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Food Truck Show lesz három napon keresztül. A három napos sport és gasztro esemény során az ország legjobb Food Truck kocsijai között válogathatunk hazánk egyetlen lóversenypályáján, a Kincsem Parkban. A versenyek mellett a pizza készítő bajnokságot is […]

MVM ZENERGIA KONCERT, MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ 2023/24-ES ÉVADA ÉS BARLAY ZSUZSA OPERAÉNEKESNŐ A HÉTFŐI NYITÁNYBAN

MVM ZENERGIA KONCERT Az MVM idén nyolcadik alkalommal hívja életre MVM ZENERGIA koncertjét, amelyen találkozik a zene, a vizuális élmény és a jótékonyság, valamint a klasszikus zene más műfajokkal. Az idei eseménynek a budapesti Müpa ad otthont szeptember 2-án, Békéscsabán, Győrben és Szekszárdon pedig óriáskivetítőn követhető élőben a produkció. Az esten fellép Balázs János zongoraművész, […]

KLASSZIKUS ZENEI KONCERT ÉS CSILLAGÁSZATI BEMUTATÓ ÉS SZOMOLÁNYI GY. ISTVÁN A SZERDAI NYITÁNYBAN

KLASSZIKUS ZENEI KONCERT ÉS CSILLAGÁSZATI BEMUTATÓ Égbolt…Hegy…Zene….Herschel 2023 – Komolyzenei koncert és csillagászati bemutató 2023. szeptember 01-én Svábhegyi Csillagvizsgálóban. Az Évek óta kedvelt kulturális-csillagászati rendezvénye Svábhegyi Csillagvizsgálónak idén is kapcsot képez a klasszikus zene művészete és az égi szférák fennköltsége között. A szeptember elsejei koncerten a XVIII. századi híres csillagász, az Uránuszt is felfedező William […]

Back To Top