Kategória: Beszélgetések

Egy olasz Pesten kiállítás és 10. FAB-Summerfest a szerdai Intermezzoban

Egy olasz Pesten – Giacomo Marastoni (1804–1860) és az Első Magyar Festészeti Akadémia kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában Giacomo Marastoni, vagy ahogy magyarosan használta: Marastoni Jakab (1804‒1860) Velencében született, és az ottani híres Képzőművészeti Akadémián tanult. 1830-as évek elején ausztriai körútra ment, majd 1833-ban Pozsonyba költözött. 1836-ban tette át működése helyszínét Pestre, ahol haláláig […]

Túl a láthatón kiállítás és Miután idegenek lettünk kiállítás a keddi Intermezzoban

Túl a láthatón – Péreli Zsuzsa gyűjteményes kiállítása – Műcsarnok | június 6. – október 19. A kiállítás a hazai kárpitművészet kiemelkedő alakja, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett Kossuth- és Munkácsy-díjas Péreli Zsuzsa képzőművész munkásságának átfogó tárlata, amely a művész legjelentősebb alkotásait vonultatja fel számos múzeummal és magángyűjtővel együttműködve, több friss, most először bemutatott kárpittal […]

6SZÍN nyáron is és 25. ARC közérzeti pályázat a hétfői Intermezzoban

A 6SZÍN nyáron is várja a látogatókat! A 6SZÍN lassan öt éve Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra irányításával működik.Sok színházzal ellentétben a Jókai utcai teátrum a nyári szezonban sem zár be, a legforróbb hónapokban is rengeteg szórakoztató vagy éppen elgondolkodtató előadással készülnek. Sok jól ismert darab folytatódik: a Meg se kínáltak Thuróczy Szabolccsal nemrég érte […]

Zenészlegendák kiállítása a Rockmúzeumban és Együtt és egyedül kiállítás a pénteki Intermezzoban

Halper László Zenészlegendák című kiállítása a Rockmúzeumban Halper László gitáros, zeneszerző, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagja. Új kiállításán a hazai jazz műfaj legendás alakjait mutatja be. A Budapesti Rockmúzeum, hivatalos nevén a MagyarRock Hírességek Csarnoka a RAM-ban várja a látogatókat. A kiállítás megnyitóján részt vett Karácsony János is egy kötetlen beszélgetésben, és a Halper […]

80 éves jubileumát ünnepli a MÁV Szimfonikus Zenekar és Térgesztusok kiállítás a csütörtöki Intermezzoban

80 éves jubileumát ünnepli a MÁV Szimfonikus Zenekar Díjakkal elismert évad után különleges hangversenyekkel készülnek a 2025/26-os szezonra. A MÁV Szimfonikus Zenekar a 80. évadát kezdi meg ősszel, egy minden szempontból kimagasló koncertszezont követően. Az új évad a hagyomány és megújulás jegyében kínál emlékezetes zenei élményeket – méltóképpen ünnepelve a zenekar nyolc évtizedes művészi pályafutását. […]

KoreaON kulturális fesztivál a szerdai Intermezzoban

Két napig a Margitszigetre költözik Korea A budapesti nyár idén is elhozza a KoreaON kulturális fesztivált, ami ezúttal a margitszigeti Kristály Színtérben talál otthonra. A K-pop rajongók, a K-beauty követői és a keleti gasztronómiára nyitott vendégek mind megtalálják majd a számításaikat. Zenével és tánccal keretezik a kétnapos fesztivált. A hétvégén workshopok, kézműves foglalkozások, főzőbemutatók és […]

150 éves a Zeneakadémia és Nyár a városban kiállítás a keddi Intermezzoban

150 éves a Zeneakadémia! Az idén novemberben 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jubileumi évadban ünnepli alapítását. Az ünnepségsorozat középpontjában a „Zene forrása 150 éve” mottó áll, amely tükrözi az intézmény zenei örökségét és nemzetközi hírnevét. Az évad során az épület nyílt bejárásokkal és kulisszatitkokat felfedő extra épületlátogatásokkal is várja az érdeklődőket, emellett városi séták […]

Romokból dokumentumfilm és Régi Zenei Napok a hétfői Intermezzoban

Romokból – a budapesti romkocsmák története Április 26-án, a magyar film napján mutatták be Sipos Bence rendező és Csizmadia Attila forgatókönyvíró Romokból című dokumentumfilmjét. A készítők elsőként próbáltak meg lenyomatot adni a budapesti romkocsmák jelenségéről, a történet gerincét pedig a sikerekben gazdag hőskor, a jelen, illetve a bizonytalan jövő adja. A film szereplői azok a […]

Mindörökké Nő kiállítás és Kalmus Felicián LimonCello-turnéja a pénteki Intermezzoban

L’Éternel Féminin – Mindörökké Nő kiállítás A budapesti Nemzeti Színház melletti Zikkuratban rendezett nagyszabású kiállítás képzőművészeti alkotásai az örök nőiség élményét helyezik fókuszba. A test ábrázolása, a nőiség megélésének különféle szempontjai a művészet történetének folyamatosan visszatérő témája. Ezzel együtt jár a test ciklikus változása és megújulása, de az állandóság élménye is, mely az áldott állapot […]

Múzeumok Éjszakája a Fiumei úti sírkertben a csütörtöki Intermezzoban

Múzeumok Éjszakája a Fiumei úti sírkertben is! Szombaton izgalmas programokkal készül a Fiumei úti sírkert a Múzeumok Éjszakáján. Az „éjszaka” rendhagyó módon már elég korán elkezdődik, ugyanis délután kettőtől egy „Jókai és kortársai” tematikus sétára invitálnak, amely írók életét és emlékhelyeit mutatja be. A temető építészeti és művészeti értékei – az 19. századtól napjainkig – […]

Back To Top