Szerző: Klasszik rádió 92.1

Bondoró Utcaszínházi Fesztivál és Szeláví Piknik júniusban

Júniusban újra utcaszínházi fesztivál kezdődik Kapolcson. Ebben az évben a korábbiaknál is színesebb programkínálattal készülnek a fesztiválszezonra a Bondoró szervezői, akik Pilisborosjenőre is várják pár nappal később a feltöltődésre vágyókat, a Szeláví Piknikre. Június 11 és 13. között önfeledt karneváli hangulattal, gólyalábas és marionett előadásokkal, újcirkuszi produkciókkal,köztük nemzetközi utcaszínházi előadásokkal Belgiumból, Olaszországból és Franciaországból, továbbá […]

Angolul is megjelent a Négy húron pendülök- Nyolcvan év emlékei című könyv

A life in music – Memories of 80 years with the violin címmel jelet meg a 2016-os, eredetileg magyar nyelven íródott Négy húron pendülök – Nyolcvan év emlékei című kötet angol nyelvű, szerkesztett változata, amely Pauk György hegedűművész, a londoni Royal Academy of Music professzorának visszaemlékezéseit tartalmazza. Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a […]

Hullan Bea festőművész az Art and Antique kiállítás és vásáron

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Hullan Bea, festőművész. Szerdán nyílik az Art and Antique kiállítás és vásár, amelyen Hullan Bea különleges képeivel is találkozhatunk.  A Várkert bazárban öt napon keresztül lesz látogatható az Art and Antique Régiség és Kortárs Művészeti Kiállítás és Vásár, ahol a legnevesebb galériák és műkereskedők mutatják be különleges festményeiket és műtárgyaikat. […]

A Duna Karneválon, Pál István Szalonna és Bandája

Az Impresszióban Bálint Edina vendége Pál István Szalonna, Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, érdemes művész, a Magyar Állami Népi Együttes Művészeti vezetője. A hétvégéig tart a 25. Duna Karnevál, mely immár negyedszázada elmaradhatatlan színfolt a budapesti nyár kulturális palettáján! Pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Együtt címmel Pál István Szalonna és Bandája ünnepli 15+1. születésnapját. Ezen esemény […]

Bátori Éva és Selmeczi György dalestje a BMC-ben

Bátori Éva operaénekes és Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész közös koncertet ad a Budapest Music Centerben június 7-én. Az est során műsoron Selmeczi György kompozíciói, de felcsendül egy Bartók mű is. „Egy előadóművész számára nincs annál felemelőbb érzés, mint amikor valaki zenét ír neki. Eljött az ideje, hogy a zeneszerzőknek visszaadjak valamit abból a mérhetetlen örömből, […]

Cinemusic, benne a Houdini és az Első igazi nyár

A Cinemusic hétvége után folytatódik a megszokott menetrendben a Cinemusic, friss adással jelentkezik 17 órától a szerkesztő Varga Ramóna, valamint Glock Melinda, a filmzene.net csapata, Zólyomi Dániel technikus és a műsorvezető Háver-Varga Mariann.  Mai első óránkban a sci-fi műfajának hódolunk. Elsőként az 5 Oscar díjra jelölt Csillagok között című sci-fi aláfestése szól majd az Érkezés […]

Wolfgang Tillmans fotói a Trafóban

Wolfgang Tillmans, a világ egyik legismertebb fotográfusa A te tested a tiéd című kiállítása június 4-től július 18-ig látható a Trafó Galériában. Wolfgang Tillmans fényképei aktívan beékelődnek a minket körülvevő valóság repedéseibe; halkságukkal, sebezhetőségükkel, intimitásukkal és közelségükkel hol kitöltik, hol tovább feszítik ezeket a réseket. A Trafó Galériában nyíló kiállítás – amely egyben a művész […]

A Capriccio vendége Harcsa Veronika

A Capriccioban Novotny Anna és Zsoldos Dávid vendége Harcsa Veronika.  Harcsa Veronika énekesnőt elsősorban jazz előadóként ismerjük, de a ma délutáni beszélgetésből kiderül, hogy a klasszikus zene világában is számos utazást tett. Nemrég megjelent Debussy albumáról, a Debussy NOW!-ról mesél, melyet Razvaljajeva Anasztázia hárfaművésszel és Fenyvesi Márton gitárossal vettek fel, de egy izgalmas Schönberg-projekt is […]

Folytatódik a Cinemusic hétvége a Klasszikon

A Klasszik Rádió Cinemusic hétvégéje folytatódik ma 12 és 16 óra között. A következő négy órában közkedvelt sorozatok is bemutatkoznak és természetesen hallhatnak az elmúlt hónapokban készült sztárinterjúkból is részleteket, ismert filmzenéket. 2020 utolsó hónapjainak legnagyobb sorozatdobása volt az HBO csatorna által vetített és zászlóshajójaként emlegetett „Tudhattad volna” című 6 részes mini széria, mely elsősorban […]

Papageno, benne a Szkéné nyári tábor és a Bondoró Utcaszínházi Fesztivál

Papageno Klasszik ma délelőtt 10 és 12 óra között a Klasszik Rádió 92.1-en, a következő témákkal: Wolfgang Tillmans, a világ egyik legismertebb fotográfusa A te tested a tiéd című kiállítása június 4-től július 18-ig látható a Trafó Galériában. Szkéné Színház közösségi és ifjúsági műhelye augusztus 13. és 18. között nyári alkotótábort hirdet középiskolásoknak. Erről beszélgetünk […]

Back To Top